A Kincsem Parkban találhatnak otthonra a magyar rögbisek is

 

Nehéz lenne vitatni, hogy a magyar hetesrögbi-válogatott idén magasabb szintre lépett, amikor kivívta a franciaországi olimpiai kvalifikációs tornán való részvétel jogát, még akkor is, ha valójában ebben a mezőnyben nem volt reális esélye a tokiói szereplés kiharcolására. Az viszont mindenképpen megsüvegelendő, hogy a csapat megnyerte a június 8-án és 9-én Belgrádban megrendezett harmadik ligás Európa-bajnokságot, és ennek köszönhetően elindulhatott a colomiers-i ötkarikás selejtező viadalon, amelyen a kontinens legjobbjaival került szembe.

„A szerbiai tornára nagyon elszántan készültek a csapatok, mert mindenki érezte, ez soha vissza nem térő alkalom – mondta Kiss Antal, a Magyar Rögbiszövetség elnöke. – Kemény erőpróba volt, hiszen a World Series-rendszer alapján tizenhat válogatott vett részt a versenyen, így hatalmas energiát kellett mozgósítani a győzelemért.”

 

A hollandok például egy hetesrögbi-specialista ausztrál edzővel készültek fél évig rendkívül intenzíven a belgrádi versenyre, amelyre hattagú profi stábbal érkeztek, a győzelmet azonban a magyar csapat szerezte meg, amely így visszajutott az európai második ligába.

IZLANDI FUTBALLISTÁK ÉS A WALESI VONAL

Azonban a legnagyobb siker az olimpia kvalifikációs tornán való részvétel volt, amelyen a tizenkettes mezőnyben kilenc válogatott képviselte az európai első, kettő a második és a magyar csapat a harmadik vonalat, ráadásul együttesünk volt az egyetlen gárda, amely kizárólag amatőr játékosokból állt. A tokiói olimpiai indulás kiharcolására persze csak elméleti esélyünk volt ebben a mezőnyben – a csoportban vereséget szenvedtünk a házigazda franciáktól (42–0), a portugáloktól (47–0) és az olaszoktól (34–0), a helyosztók során pedig előbb az oroszoktól (31–5), majd az ukránoktól (29–12).

Magyar szempontból a torna lényege nem az volt, milyen eredményeket értünk el, az elveszített mérkőzéseken is olyan tapasztalatokat szerezhettünk az európai elittől, amilyeneket korábban soha. A kontinens legjobb csapataival mérhettük össze az erőnket, olyanokkal, amelyek profi sportolókból állnak, akik nemcsak ebből élnek, hanem kifejezetten a hetes rögbire specializálódtak.

„Ezzel szemben a mi rögbiseink amatőrök, akik munka és tanulás mellett sportolnak – tette hozzá Kiss Antal. – Van közöttük középiskolás, salesmenedzser, egyetemista, szakács, szerszámkészítő, mentőtiszt, barista, asztalos és agrármérnök. Ennek a csapatnak a legnagyobb ereje az összefogás, az összetartozás tudata. Valamennyien kőkeményen készültek és hittek magukban.”

Az elnök szerint a sportágban betöltött szerepük alapján párhuzamot lehet vonni a magyar rögbisek és az izlandi futballisták között. Ha csapatunknak nem is volt esélye az olimpiai részvétel kiharcolására Colomiers-ben, a helytállásra, a harcosságra nem lehet panasz.

„Nem véletlen szerencse, hogy ott lehettünk, hiszen sportágunkban megvan az alapja az előrelépésnek – folytatta Kiss Antal, akinek elnöksége alatt nemcsak a hetes rögbi indult fejlődésnek itthon, a magyar tizenötösrögbiválogatott is húsz helyet lépett előre a világranglistán. – Ezért pedig köszönet jár az egész hazai rögbis társadalomnak. A sportág Magyarországon hosszú utat tett meg idáig, hiszen története ötven éve alatt több száz önkéntes munkájának köszönhetően több ezer gyermek és fiatal ismerkedett meg a rögbivel, és sok nehéz időszakot átélve gazdagodott és erősödött a sportág Magyarországon.”

 

A mostani hetes (7's, azaz olimpiai) magyar rögbiválogatott felépítése 2016-ban kezdődött, amikor Richie Williams, az egyik kiváló walesi rögbiedző, aki jelenleg a Cambridge Rugby igazgatója, elvállalta a nemzeti csapatok fejlesztését, és elindította a „kiválóság kultúrájának” programját. Feladatát nagyon felelősségteljesen végezte, név szerint ismerte minden játékosát (kétszáz magyar nevet walesiként nem könnyű fejben tartani), szakmailag rengeteget tett azért, hogy a magyar rögbikultúra újra megerősödjön.

Utódja a szintén walesi Gareth Lloyd lett, aki a magyar rögbi történetének egyik legnagyobb hatású játékosa, nemcsak egy évtizeden keresztül volt kulcsjátékosa a magyar nemzeti együttesnek, háromszor is magyar bajnoki győzelemre vezette klubcsapatát. A válogatott tehát a walesi vonalra állt rá, ami jó választásnak bizonyult, mert az elmúlt évek bizonyították, hogy a stabil anyagi háttér, a kitartó szakmai munka és a sportág résztvevőinek lelkesedése mire képes, rövid idő alatt is.

 

STABIL LIGA NÉLKÜL NEM MEGY

A válogatott sikerei mellett érdemes megemlíteni a hazai bajnokság szereplőit is, hiszen hosszú távú stratégia elképzelhetetlen háttérbázis nélkül. Ezen a téren pedig még van hová fejlődnie a hazai rögbinek, hiszen a nemzeti csapat támogatása mellett elenyésző a kluboknak nyújtott segítség. Előbbi sikere hosszú távon ugyanis az utóbbi minőségén és színvonalán is múlik.

El kell fogadni azt a felállást, hogy a rögbi alapvetően amatőr, azaz önfinanszírozó sportág Magyarországon, és a tradicionális magyar sportágak mellett az is marad. Ez azt jelenti, hogy a magyar klubok játékosainak maguknak, a saját anyagi forrásaikra támaszkodva kell megteremteniük a sportolás lehetőségeit. Ezzel nincs is semmi baj, az alaphelyzettel mindenki tisztában van, de a szövetség elsősorban a válogatottra fókuszált az elmúlt években, és amíg a nemzeti együttes lehetőségei nőttek, a klubokéi csökkentek, az egyesületek egyre nehezebben tudják elviselni az anyagi terheket. Sőt, a megnövekedett anyagi terhek miatt egyik első osztályú csapat, a székesfehérvári Fehérvár Rugby Club ebben az évben már nem is tudta befejezni a bajnokságot, amely eleve első és másodosztályú klubokkal vegyesen indult. Az elmúlt években pontosan követhetően nőtt a klubok és a szövetség közötti távolság, a kommunikáció egyre inkább akadozik.

 

Márpedig ahhoz, hogy a sportág sikeres legyen, nemcsak stabil, eredményes nemzeti csapatot kell kiállítani, hanem gondoskodni kell a megfelelő utánpótlásról és a sportág háttérbázisát adó klubokról is, amelyek a válogatott utánpótlását kinevelhetik és sokat tehetnek azért, hogy minél nagyobb legyen a merítési lehetőség. A jövő szempontjából kulcsfontosságú, hogy lehessen látni, öt-tíz év múlva kikre épülhet majd a nemzeti csapat.

„Kettősséget látok a fejlődésben, hiszen amíg a mi klubunk növekszik, és vannak más stabil csapatok is, léteznek olyan kisebb klubok, amelyek nem kapják meg azt a támogatást, amire szükségük lenne a fejlődéshez, vagy néha akár csak a fennmaradáshoz – mondta a Magyarországon élő Francois Taillandier, aki tavalyig az egyik patinás magyar rögbi­klub, az 1991-ben alapított Budapest Exiles elnöke volt, de civil élete és munkája miatt nem tudta tovább folytatni ezt a tevékenységét. – Szerintem ez az egyik, ami jelenleg hiányzik a magyar rögbiből. A másik egy budapesti pálya és centrum, amelyet a klubok edzésre és mérkőzésekre is használhatnak, hiszen ezt egyelőre nehezen tudják megoldani, márpedig a fejlődéshez elengedhetetlen.”

 

RÁTALÁLNI A SAJÁT, MAGYAROS ÚTRA

A szövetség élén álló Kiss Antalnak sikerült elérnie, hogy Budapesten rögbipálya épüljön, a Kincsem Parkban húznak fel egy agárpályával kombinált multifunkciós stadiont a kormány segítségével, egy négyszázötvenmillió forintos infra­struktúra-beruházási támogatás kereté­ben, az összegből azonban nemcsak a budapesti központra, hanem vidéki pályákra is fordítani kell.

A magyar rögbi tehát fejlődik, ami elsősorban annak köszönhető, hogy nemcsak az anyagi lehetőségek vannak meg, hanem adva van az a szakembergárda és játékosanyag, amely tiszta szívből, nem a pénzért csinálja, ez ugyanis elengedhetetlen a magyar rögbi jövője szempontjából.

 

„Először is legyen meg a szenvedély, a vágy, hogy jobbá tegyék a sportágat – mondta a walesi rögbilegenda, Phil Davies, aki 2017 decemberében járt Magyarországon, hogy szakmai előadást tartson. – Emellett türelem és folyamatosság kell, hogy a fejlődés ne csak rövid távú legyen, mert nem árt tudni, hogy az út sohasem egyenes, tele van kanyarral. És persze elsősorban a fiatalokra, az utánpótlásra kell koncentrálni, az egyéni és általános képességeket fejleszteni, és sohasem szabad szem elől téveszteni, hogy a rögbi csapatjáték. A csapatmunkának állandóan javulnia kell, és fejleszteni kell a sportági kultúrát.”

Phil Davies szerint ne csak azt lássuk, mi a játék célja, hanem hogy mi a nemzeti csapat és az ország célja, mert hiába vannak másoktól átvehető, könnyen importálható általános elemek, mindenkinek, így Magyarországnak is a saját útját kell járnia, eszmét cserélnie, együtt gondolkodnia és közösen megtalálnia az utat, amely leginkább beleillik a magyar sportkultúrába.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Hosszabbítás 2019. július 20-i lapszámában jelent meg.)