Rögbi: négy év után bajnok az Esztergomi Vitézek csapata

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.05.18. 20:36
Négy év után bajnok az Esztergomi Vitézek rögbicsapata, mivel az élvonalbeli bajnokság szombati döntőjében 51–19-re legyőzte a Battai Bulldogokat.

A kiváló iramú finálét gyors céllal kezdték az esélyesebb esztergomiak, majd a kivédekezett tízperces emberhátrányt követően nyolc perc alatt újabb három céllal tetemes előnyre tettek szert (24–0). Még a szünet előtt szépítettek a százhalombattaiak, de a folytatásban a küzdelmes, öt célt hozó második félidőben nem tudták megszorítani a Vitézeket.

Az esztergomiak a 14. bajnoki címüket szerezték, az együttes ezt megelőzően 2015-ben volt döntős, akkor győzött is.

Az előző három finálé két résztvevője közül a mindháromszor ezüstérmes Kecskemét ezúttal a harmadik helyen zárt – a bronzmeccsen a hajrában egyenlített ki a Szeged ellen, majd a 80. percben győzelmet érő büntetőt értékesített –, míg a 2016-tól három aranyérmet szerző Budapest Exiles ezúttal a legjobb négy közé sem került be.

RÖGBI
MAGYAR BAJNOKSÁG, HELYOSZTÓK, ESZTERGOM
DÖNTŐ

Esztergomi Vitézek–Battai Bulldogok 51–19 (26–7)
A 3. HELYÉRT
Kecskeméti ARC–Szegedi Fit World Gorillák 27–24 (10–24)

Az utóbbi tíz év bajnokai
2010:
Battai Bulldogok
2011: Battai Bulldogok
2012: Esztergomi Vitézek
2013: Battai Bulldogok
2014: Esztergomi Vitézek
2015: Esztergomi Vitézek
2016: Budapest Exiles
2017: Budapest Exiles
2018: Budapest Exiles
2019: Esztergomi Vitézek

Legfrissebb hírek

Párizs 2024: elődöntős a címvédő a férfi hetesrögbi-tornán

Párizs 2024
2024.07.25. 16:47

Szucsánszki Zita: Gondolkodtunk már azon, milyen lesz az FTC otthonában pályára lépni ellenfélként

Kézilabda
2024.05.29. 09:23

„A Fradinál már dolgoztam együtt Elek Gáborral, tudom, mire kell számítani”

Kézilabda
2024.05.28. 17:46

Korábbi ferencvárosiakkal erősít a női kézilabda NB I-ben újonc Esztergom

Kézilabda
2024.05.28. 12:27

Elek Gábor: Ilyen végkifejletről álmodni nem mertem volna

Kézilabda
2024.05.23. 17:32

Megvédte címét az Esztergomi Vitézek rögbicsapata

Egyéb csapat
2024.05.18. 21:12

Női kézilabda: az Elek Gábor vezette Esztergomi Vitézek feljutott az élvonalba

Kézilabda
2024.05.17. 19:44

Rögbi: szoros vereség az Eb-n Luxemburg ellen

Egyéb csapat
2024.04.06. 20:54
Ezek is érdekelhetik