Női röplabda: komoly erősítés a Békéscsabánál

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.11. 19:38
A hazai női röplabdás mezőny egyik legjobb játékosával kötött szerződést a Békéscsabai Röplabda SE. Ilyés Bettina, aki Nyíregyházáról teszi át székhelyét a Viharsarokba, a 2013–14-es szezon végéig szóló szerződést írt alá.

A fiatal sportoló leigazolása már évek óta téma volt Békéscsabán, ahogy a hazai élklubok többsége is szerette volna soraiban tudni a bajnokság egyik legjobbját. Az események azt követően gyorsultak fel, miután Pallag Ágnes jelezte, hogy külföldön kívánja folytatni karrierjét, így BRSE számára szükségessé vált egy ütőjátékos szerződtetése.

„A történet két éve kezdődött, hiszen már ekkor szerettük volna Békéscsabára igazolni Bettit. Tavaly is közel álltunk az egyezséghez, de végül most realizálódott a megállapodás, amely örömmel és büszkeséggel tölt el minket. Egy olyan sportoló érkezését jelenthettük be, aki nagy segítséget nyújthat célkitűzéseink elérésében"mondta Baran Ádám, a BRSE elnöke.

A békéscsabai klub további erősítéseket tervez, előrehaladott tárgyalások zajlanak a kiszemeltekkel.

Legfrissebb hírek

Átalakult kerettel sem változtak a címvédő Vasas Óbuda röplabdacsapatának céljai

Röplabda
2025.09.25. 16:23

Az olimpiai bajnok olaszok nyerték meg a női röplabda-világbajnokságot

Röplabda
2025.09.07. 17:24

Az olimpiai bajnok olaszok csapnak össze az Eb-győztes törökökkel a női röplabda-vb döntőjében

Röplabda
2025.09.06. 17:42

A negyeddöntőben búcsúzott az olimpiai ezüstérmes a női röplabda-vb-n

Röplabda
2025.09.04. 17:37

Röplabda: sorsoltak a férfi és a női Magyar Kupában is

Röplabda
2025.09.03. 14:09

Röplabda: amerikai–török csata a négy közé jutásért a női vb-n

Röplabda
2025.09.01. 17:46

Női röplabda vb: Tóth Gáborék nem jutottak nyolcaddöntőbe, az esélyesek igen

Röplabda
2025.08.27. 19:00

Női röplabda Extraliga: október 9-én, Békéscsabán rajtol az idény

Röplabda
2025.08.27. 09:02
Ezek is érdekelhetik