Rögbi: megtört a pechszéria, újabb trófea került a Leinsterhez

Vágólapra másolva!
2013.05.27. 13:16
null
A Leinster harmadszor ünnepelhetett a kupával a Kelta-ligában (Fotó: leinsterrugby.ie)
Az ír Leinster rögbicsapata nyerte meg az ír, skót, walesi és olasz klubokat tömörítő Kelta-ligát (Pro12), miután a sorozat döntőjében hat ponttal (24–18) bizonyult jobbnak a szintén ír Ulsternél. A Leinster így bő egy hét alatt második trófeáját szerezte meg, a második számú nemzetközi kupasorozat (Amlin Challenge-kupa) után újabb rangos kiírásban diadalmaskodott, utóbbiban sorrendben elbukott három döntőt követően.

 

A fináléban az alapszakaszt megnyerő Ulster csak büntetőkből tudott pontot szerezni – a dél-afrikai rúgójátékos, Ruan Pienaar hatból hatot értékesített, négyet a második félidőben –, az alapszakaszban második Leinster a 3. és a 63. percben (előbb (a mérkőzés legjobbjának megválasztott Shane Jennings, majd Jamie Heaslip révén) is célt vitt. Rúgója, Jonathan Sexton pedig elvétett ugyan egy-egy jutalomrúgást, illetve büntetőt, de előbbiben így is 2/1-gyel, utóbbiban 5/4-gyel zárt, így belefért a végén a két kihagyott lehetőség.

A játékosok az új-zélandi légióst, Nick Williamst (Ulster) választották meg a szezon legjobbjának, a legjobb fiatal rögbis pedig klubtársa, Luke Marshall (Ulster) lett.

A háromszoros (2009, 2011, 2012) BL-győztes (Heineken-kupa) hetedszer játszhatott döntőt a feldúsított honi bajnokságban, négyszer vesztesen (2006, 2010, 2011, 2012) hagyta el a játékteret, ám szakítva az elmúlt három év rossz hagyományával, ezúttal (miként 2002-ben és 2008-ban) győznie sikerült.

A Leinster előtt az Pro12 örökrangsorában így már csak a walesi Ospreys áll, amely félelmetes döntőző: négyszer jutott be a fináléba (2005, 2007, 2010, 2012), és mind a négyszer nyert.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik