Rögbi: marad klubjánál az angolok által csábított dél-afrikai sztáredző

Vágólapra másolva!
2011.11.28. 12:20
Címkék
Andrew Fagan, az ausztrál rögbibajnokságban szereplő Brumbies vezérigazgatója elmondta: nincs veszélyben a klub edzője, az angol válogatott menedzseri posztjára pályázó Jake White pozíciója.
Azok után, hogy a 2007-ben Dél-Afrika menedzsereként világbajnokságot nyerő Jake White jelezte, szívesen betöltené az angol válogatottnál a leköszönő Martin Johnson üresen maradó pozícióját, szárnyra kapott a híresztelés, hogy a szakember mindenképpen távozni szeretne jelenlegi klubja kispadjáról.„Jake White nekünk több egy világbajnok menedzsernél, de ha egy nemzeti csapatnál üresedés van, az eredményei miatt nyilván felvetődik az ő neve is. Ha valaki megkérdezi tőle, szívesen lenne-e ennek vagy annak a válogatottnak a menedzsere, arra bármikor igennel felelne – mondta Fagan. – Behívott az irodájába, és azt mondta: »százszázalékosan elköteleztem magam a klub mellett.«”
Legfrissebb hírek

Micsoda dobás! Halász Bence majdnem egy méterrel megdöntötte az egyéni csúcsát – videó

Atlétika
4 perce

Hat magyar érem a Teqball Tour budapesti rajtján

Egyéb egyéni
10 perce

Triatlon szupersprint ob: Dobi Gergő és Szobácsi Laura nyert Pécsen

Egyéb egyéni
25 perce

NB I: Ferencváros–Kazincbarcika

Labdarúgó NB I
36 perce

A Lakers szupersztárja, Luka Doncic évi 55 millió dollárért cserébe hosszabbított

Amerikai sportok
44 perce

Szuperliga: Topolyai SC–Szpartak Szubotica

Minden más foci
47 perce

Puska, pisztoly és korong Eb: zovábbra is a mezőny második felében a magyarok trapban

Egyéb egyéni
58 perce

Elveszítette az újoncrangadót a Csíkszereda, maradt az utolsó helyen

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik