Férfi röplabda: a 39 éves Urfi Csaba Szegeden folytatja

Vágólapra másolva!
2010.01.21. 17:51
Címkék
Újra röplabdázik Urfi Csaba! A HPQ-Szegedi RSE játékosa korábban 56-szor szerepelt a magyar válogatottban, és most, 39 évesen is úgy érzi, segítségére lehet az Extraliga 5-9. helyéért zajló középszakaszban szereplő csongrádi együttesnek, adta hírül a delmagyar.hu internetes oldal.

Urfi legutóbb több mint három évvel ezelőtt lépett pályára, a másodosztályú bajnoki cím után még néhány mérkőzést vállalt az élvonalban, ám utána munkahelyi elfoglaltsága miatt befejezte élsportolói karrierjét. De csupán átmenetileg...

„Folyamatosan figyelemmel követtem egykori csapatom szereplését, az őszi balszerencse-sorozatát, úgy éreztem, talán még 39 esztendősen is tudok valamit segíteni. Érdeklődésemet örömmel vették a klubnál, decemberben edzésbe álltam, hetente két edzést tudtam vállalni, aláírtam az igazolást, és az elmúlt hétvégén győztes meccsen debütáltam" – mondta Urfi, aki elárulta: a sporttól, a mozgástól egy percre sem szakadt el. Baráti társasággal járt el focizni, de hiúsága és súlya arra az elhatározásra ösztökélte, hogy ismét komolyabb energiát fordítson a sportra.

Legfrissebb hírek

Robbie Keane: Időre van még szükségünk az összecsiszolódáshoz

Bajnokok Ligája
25 perce

A magyar férfi kosárválogatott 20 pontos vereséget szenvedett a horvátoktól

Kosárlabda
41 perce

Pesics: Szerettük volna hamarabb lezárni a mérkőzést

Bajnokok Ligája
43 perce

Csoportgyőztes lett a TF női csapata az egyetemi Eb-n

Röplabda
1 órája

Drámai hosszabbításban jutott tovább a Ludogorec, a bolgár csapat lesz az FTC ellenfele a BL-ben

Bajnokok Ligája
1 órája

Az NB I-be szerződhet a magyar válogatott játékos – NS-infó

Labdarúgó NB I
1 órája

Gólzápor az Üllői úton, a Fradi kettős győzelemmel lépett túl a Noán a BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
1 órája

Több változást is hoz a Los Angeles-i olimpia a vízilabdasportban

Vízilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik