Kijózanító vereség a finnektől, a vb-ezüstérmes lengyelek jönnek

Vágólapra másolva!
2007.11.30. 21:22
Címkék
Vereséggel folytatta szereplését a magyar férfi röplabda-válogatott Finnország ellen, a Szombathelyen zajló férfi olimpiai előselejtezőben. Demeter György együttese három játszmás mérkőzésen hajolt meg a finn válogatott előtt. Szombaton az olimpiai ezüstérmes lengyel válogatott következik a döntőbe jutásért.
Sokszor Veres Péter (jobbra) is tanácstalan volt a finnek ellen
Sokszor Veres Péter (jobbra) is tanácstalan volt a finnek ellen
Sokszor Veres Péter (jobbra) is tanácstalan volt a finnek ellen
Sokszor Veres Péter (jobbra) is tanácstalan volt a finnek ellen

A magyar csapat kezdett jobban Mészáros Dömötör vezérletével, de a finnek tartották a lépést és 8-8-ra, majd 12-12-re egyenlítettek.

14-13-nál át is vették először a vezetést, de a magyaroknak zsinórban négy pont volt erre a válaszuk.

A végén hullámvölgybe kerültek Veresék, s a 21-20-as vezetés után már nem engedte ki a kezéből a szettet a finn együttes, 25-22 lett a szoros játszma eredménye.

A folytatásban egyre magabiztosabbá váltak a finnek, akik folyamatosan tartották két-három pontos előnyüket. 14-9-re el is tudtak húzni, a Demeter-tanítványok azonban megpróbáltak kikecmeregni a kátyúból. Veres Péter volt az aki megbízható teljesítményével három pontra hozta fel a hazaiakat.

A finnek azonban nem maradtak adósak a válasszal, Kunnari és Esko remeklése 18-13 pontos állást eredményezett.

Nagy Péter feljavuló játéka, majd a hármas sáncról kicsapódó Veres-bomba valamelyest kozmetikázott az álláson, 22-18 után azonban nem kegyelmezett nekünk az Európa-bajnoki negyedik finn legénység.

A harmadik játszmában hiába jött 12-6-nál és 20-10 után az időkérés, a magyarok a csapnivaló nyitásfogadás és a bátortalan támadójáték miatt esélytelenek voltak északi rokonaikkal szemben.
SZOMBATHELY, FÉRFI OLIMPIAI ELŐSELEJTEZŐ, A CSOPORT
MAGYARORSZÁG–FINNORSZÁG 0:3 (22, 19, 16)
Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: újabb éremesélyek a kajak-kenu Eb-n, eldől az NBA bajnoki címe

Minden más foci
2 órája

Dobogót ért a kiemelkedő paksi támadójáték; Kinyílt a magyar éremzsák Racicében

E-újság
2 órája

A 40 éves Cazorla is gólt rúgott – az Oviedo feljutott a spanyol élvonalba

Spanyol labdarúgás
3 órája

Klub-vb: a hosszabbításban vitte be a döntő találatot az Inter

Klub-vb
3 órája

A spanyolok nem tudtak visszavágni az angoloknak, a címvédő jutott be az elődöntőbe az U21-es Eb-n

Minden más foci
3 órája

Válogatott emlékek – Jakus Barnabás publicisztikája

Magyar válogatott
3 órája

Férfi vízilabda-válogatottunk három góllal kikapott a spanyoloktól Trapaniban

Vízilabda
4 órája

Tekvondó: hat kvóta és egy érem a verseci GP-selejtező nyitónapján

Utánpótlássport
5 órája
Ezek is érdekelhetik