Röplabda: Karagits Mátyás irányítja a Kecskemét munkáját

R. I.R. I.
Vágólapra másolva!
2007.07.11. 15:44
Címkék
Karagits Mátyás lett a bajnoki bronzérmes Phoenix Mecano-Kecskeméti RC férfi röplabdacsapatának új vezetőedzője. Karagits, aki játékosként és edzőként is sokszor segített már a kecskeméti röplabdázóknak, rövid egyeztetés után mondott igent.
„Munkahelyemen, a Katona József Gimnáziumban is kellett egyeztetnem, mert kevesebb óraszámot vállalhatok, időnként gondoskodni kell a helyettesítésemről” – mondta a szakember a Nemzeti Sportnak.„Az iskolában nem lesz semmi gond, a csapat kialakítása viszont még a jövő feladata. Kaszap Tamás után a napokban ifjabb Schulcz István is megegyezett a Kométa-Kaposvárral, mindketten a bajnokhoz igazolnak. Nacsa Gáborra viszont mi nem tartunk igényt.”„Tárgyalásban vagyunk Somodi Istvánnal és Szabó Tamással, akiknek lejárt a szerződésük. A feladónkat, Tóth I Gábort a napokban megműtik, a bajnoki rajton már számítok rá.”„A felkészülést augusztus elsején kezdjük meg, beneveztünk a harmadik számú európai kupasorozatba, a Challange-kupába, amelyben szeptember végén már pályára kell lépnünk. A régi tréner, Gyurkó Sándor átveszi Karagics helyét, és a jövőben a juniorokat készíti fel.”
Legfrissebb hírek

Utána az özönvíz – Bodnár Zalán jegyzete

Minden más foci
40 perce

Hetvenéves Michel Platini: klasszis támadóból szenvedélyes borász

Minden más foci
43 perce

Damir Krznar: Harcosokat akarok látni a pályán; Boczkó Gábor szerint a jó vb-szerepléshez rendet kell rakni a fejekben

E-újság
7 órája

Szombati sportműsor: folytatódik a klub-vb, meccset játszanak férfi pólósaink, döntők a kajak-kenu Eb-n

Birkózás
8 órája

Pénzgyár lehet a Lakersből – Moncz Attila publicisztikája

Amerikai sportok
8 órája

Holloway ismét kikapott, óriási futás női 100 m gáton és férfi 1500-on Párizsban

Atlétika
8 órája

Zubimendi egy lépésre az Arsenaltól, a Bournemouth ismét elutasította a PSG ajánlatát

Minden más foci
8 órája

Vízilabda: bronzéremért játszik a magyar férficsapat az U20-as vb-n

Utánpótlássport
9 órája
Ezek is érdekelhetik