„Óriási ajándék az élettől”

RODICS DÁNIELRODICS DÁNIEL
Vágólapra másolva!
2006.12.22. 00:03
Filipovics Anita korábbi csapatában, a Vasasban csereként alig játszott néhány percet, elvétve került csak pályára a színvonaltalan magyar bajnokságban. Aztán Zágrábba igazolt, a Bajnokok Ligája-résztvevő Mladosthoz, de a klubot szerencsére anyagi gondok gyötrik, s így első szóra eladták őt a világ egyik legjobb klubcsapatának, az olasz Sant’Orsola Asystel Novarának!
– Kezdjük az elején! Nyáron csatlakozott a horvát Mladost Zagreb keretéhez…– Augusztus huszadikán utaztam ki, később a szlovéniai Roglába mentünk edzőtáborozni. Mondhatom, kemény kiképzést kaptam, de ez természetes. Szeptember közepén kezdődtek a bajok.
"Korábban háromszázöt centi volt az érintőmagasságom, most háromszáztizenkettőnél tartok, és érzem, hogy még van bennem?"
"Korábban háromszázöt centi volt az érintőmagasságom, most háromszáztizenkettőnél tartok, és érzem, hogy még van bennem?"
"Korábban háromszázöt centi volt az érintőmagasságom, most háromszáztizenkettőnél tartok, és érzem, hogy még van bennem?"
"Korábban háromszázöt centi volt az érintőmagasságom, most háromszáztizenkettőnél tartok, és érzem, hogy még van bennem?"
Október elsején kezdődött volna a suli a zágrábi közgazdasági egyetem turizmus és hotel-menedzsment szakán, de közölték, hogy be sem irattak, mert nem tudják finanszírozni a tanulmányaimat, ráadásul a játékengedélyem sincs még kész!

– Nem lehetett kellemes érzés…
– Borzasztó volt, nagyon megijedtem! Az egyik edzésen aztán megjelentek az olaszok, csapattársamra, Sanja Popovicra voltak kíváncsiak, de az én munkám is tetszett nekik. A horvát klubelnök behivatott az irodájába, és közölte: azonnal döntsem el, hogy akarok-e az olasz élvonalban játszani, vagy sem! Naná, hogy akarok – válaszoltam. Azzal a lendülettel autóba pattantunk, és meg sem álltunk Itáliáig! Hétnapos próbajátékról volt szó, amiből két hét lett, aztán aláírtuk a szerződést kettő plusz két évre, és az egyetemre is beirattak, ugyanarra a szakra, amelyre Zágrábban jártam volna.

– Milyen érzés a világ egyik legjobb klubcsapatában, a világ vitathatatlanul legszínvonalasabb, legelismertebb bajnokságában játszani?
– Nagyon durva! Életemben nem gondoltam, hogy ilyen helyre kerülök tizennyolc évesen. Zágrábban négy évet terveztem, gondoltam, később majd továbbállok. Óriási ajándék ez az élettől.

– Mikor kapcsolódott be új csapata, a Sant’Orsola Asystel Novara életébe?
– Edzőmeccseket és az Olasz Kupa-mérkőzéseket játszottak akkoriban. A válogatottjaink – mind az öten – Japánban voltak a világbajnokságon.

– Az elmúlt hétvégén Portugáliában szerepeltek az Élcsapatok Kupája selejtezőjén, és címvédőként óriási meglepetésre csak a CEV-kupában folytathatják. Hogyan reagáltak a klubvezetők?
– Egyelőre nem volt balhé, a hétvégi Szuperkupa négyes döntő előtt nyilván nem akartak nagyon leszidni minket. Majd utána… Én már felkészültem az agymosásra, egyelőre azonban nem sokat értek abból, amit olaszul mondanak. Néhány csapattársammal horvátul, a többiekkel olaszul, az edzővel angolul beszélek, amikor otthonról keresnek telefonon, akkor pedig természetesen magyarul. Keverednek a nyelvek rendesen, de nem baj, lassacskán belejövök, egyébként is szeretem a kihívásokat.

– Mi történt a Trofa elleni Élcsapatok Kupája-selejtezőn? Miért kaptak ki 3:1-re?
– Egyrészt jók, motiváltak voltak a portugálok, másrészt iszonyatosan hideg, mindössze tizenkét fok volt a teremben, harmadrészt a válogatottjaink pihenőt kaptak, és nem is játszottak egyetlen percet sem! Natasa Osmokrovic egy hete úgy fogott talajt, hogy a jobb kezének gyűrűs ujja belefúródott a földbe, Sanja Popovic pedig a térdét fájlalja.

– Mik a csapat céljai az idei szezonra?
– Szeretnénk bajnokságot és CEV-kupát nyerni! Persze tudom, hogy nem lesz könnyű, de nagyon jól lenne, ha a magyar bajnokság után az olasz pontvadászatból is lenne egy aranyérmem!

– Ehhez azért az A1 Liga másik két élcsapatának, a Bergamónak és a Jesinek is lesz néhány szava…
– Az biztos! Bár még nem játszottunk velük, majd január hetedikén megyünk Bergamóba. Kíváncsi vagyok, milyen lesz, mert nálunk egyszerűen leírhatatlan, fantasztikus hangulat van minden meccsen! Háromezer férőhelyes a csarnokunk, de rendszerint állóhely sincs, rengetegen kiszorulnak az arénából! Nekik a város főterén óriáskivetítőt állítana fel, ott gyűlnek össze, s szurkolnak nekünk. Olyan hangzavar, üdvrivalgás van minden egyes pont után, hogy mindig beleborzongok. A lefújás után pedig jönnek autogramot kérni a szurkolók, a legfiatalabbaktól az idős bácsikig rengetegen.

– Milyenek az edzések?
– Fárasztóak! Nem ritkán előfordul, hogy két óra labdás tréning után átmegyünk a konditerembe, és ott folytatjuk. Persze eredménye is van, korábban háromszázöt centi volt az érintőmagasságom, most háromszáztizenkettőnél tartok, és érzem, hogy még van bennem…
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik