Csapatának keddi közleménye szerint Nagy Norbert idén új kihívások elé néz: a kétszer megnyert 5-ös kategória után egy géposztállyal feljebb, a 4-esben áll rajthoz.
Az idény első viadalát a franciaországi Saint-Jean-du-Gard pályáján rendezték meg, ez egyben komoly teszt is volt a versenyző számára, hiszen az autójában vadonatúj, Volkswagen turbómotor debütált. A technikai újításokkal felvértezett BMW megbízhatónak és versenyképesnek bizonyult: Nagy Norbert a kategória második helyét szerezte meg, értékes pontokat gyűjtve.
„Ez most egy nagy tesztverseny volt számunkra, de minden erőn felül teljesített - az autó és a csapat is. Egy ilyen egyedi építésű autónál ritka, hogy az első verseny problémamentesen sikerül, de nálunk minden a legnagyobb rendben ment. Teljesen elégedettek vagyunk az új motorral – a megbízhatósága és az ereje is biztató” – értékelt a megméretés után Nagy Norbert.
A folytatásra két hét múlva, az ausztriai Rechbergben kerül sor.