Minden jogi akadály elhárult, a Liberty Mediához kerül a MotoGP

V. J./MTIV. J./MTI
Vágólapra másolva!
2025.06.23. 18:22
Fotó: AFP
Minden jogi akadály elhárult, így a Formula–1-es világbajnokság jogtulajdonosa, a Liberty Media megvásárolja a Dorna nevű céget, amely a gyorsaságimotoros-vb kizárólagos kereskedelmi jogainak a tulajdonosa.

Az amerikai társaság még tavaly április elején jelentette be, hogy 4.2 milliárd dollárt fizet a 86 százalékos tulajdonrészért, így a MotoGP eddigi vezetősége 14 százalékos részesedést tart meg. A Dorna továbbra is független vállalat lesz, melynek vezérigazgatója Carmelo Ezpeleta marad, ahogy a madridi székhelye sem változik.

Akkor úgy tűnt, az üzlet tavaly le is zárul, ám az Európai Bizottság végül vizsgálatot rendelt el, ami hétfőn, az adásvételhez szükséges „egyhangú beleegyezéssel” fejeződött be.

„A MotoGP egy igen közönségcsalogató, prémium sportág, érzelmes szurkolótáborral és erős pénzügyi profillal. Hisszük, hogy nagy növekedési potenciál van a sorozatban, amit igyekszünk majd kihasználni” – jelentette ki közleményében Derek Chang, a Liberty Media elnök-vezérigazgatója.

Az adásvétel akár már jövő csütörtökön lezárulhat, és követően a Liberty Media az autó- és motorsport legfontosabb sorozatának tulajdonosa lesz.

Az idei F1-es Magyar Nagydíj augusztus 1–3. között lesz a Hungaroringen, míg a gyorsaságimotoros-világbajokság magyarországi futamát augusztus 22-24. között rendezik a balatonfőkajári Balaton Park Circuiten.

 

Legfrissebb hírek

Álex Márquez a bátyját megelőzve győzött Barcelonában

Egyéb autó-motor
2025.09.07. 16:24

MotoGP: öccsének bukása után Marc Márquez nyerte meg a barcelonai sprintfutamot

Egyéb autó-motor
2025.09.06. 17:00

„Fantasztikus volt ez az egy kör” – Talmácsi Gábor újra világbajnok motorja nyergébe pattant

Egyéb autó-motor
2025.08.25. 12:42

Marc Márquez a Magyar Nagydíjat is megnyerte!

Egyéb autó-motor
2025.08.24. 14:47

MotoGP: Drapál Jánosra emlékeztek és a versenyzőkkel találkoztak a drukkerek a Balatonnál

Egyéb autó-motor
2025.08.24. 12:56

Moto3: elképesztő izgalmak és célfotó – Máximo Quiles nyerte a Magyar Nagydíjat

Egyéb autó-motor
2025.08.24. 11:53

Nincs meglepetés, Marc Márquez nyerte meg a sprintfutamot

Egyéb autó-motor
2025.08.23. 15:28

Marc Márquez uralta a MotoGP Magyar Nagydíjának időmérőjét

Egyéb autó-motor
2025.08.23. 11:41
Ezek is érdekelhetik