Svéd rali: Evans vezérletével kettős Toyota-siker

Vágólapra másolva!
2025.02.16. 16:23
Elfyn Evans nyert Svédországban (Fotó: Getty Images)
A Toyotával versenyző brit Elfyn Evans nyerte meg a vasárnap zárult Svéd ralit, a világbajnoki sorozat idei második viadalát.

A 36 éves pilótának ez pályafutása 10. diadala, amellyel az összetettben is az élre állt. 

A második helyen Evans márkatársa, a japán Kacuta Takamoto végzett a havas körülmények között rendezett futamon, míg a harmadik a vb-címvédő Thierry Neuville, a Hyundai belga versenyzője lett. 

Evans a szezonnyitó januári Monte-Carlo ralin másodikként zárt a nyolcszoros vb-győztes – szintén toyotás – Sébastien Ogier mögött, a francia versenyző viszont nem minden állomáson áll rajthoz az idén, így most Svédországban sem volt jelen. 

Az összetettben Evans 61 ponttal áll az élen, a második Ogier 33-mal, a harmadik pedig a kétszeres világbajnok, ugyancsak Toyota-versenyző finn Kalle Rovanperä 31-gyel. Neuville egyelőre a negyedik pozíciót foglalja el 29 ponttal. 

A konstruktőrök vb-pontversenyét a Toyota vezeti 120 ponttal, második a Hyundai 72-vel. 

A vb következő fordulóját, a Szafari ralit március 20. és 23. között rendezik Kenyában. 

RALI-VILÁGBAJNOKSÁG
Svéd rali (19 gyorsasági szakasz, 293.84 km)
1. Elfyn Evans, Scott Martin (brit, Toyota GR Yaris Rally1) 2:33:39.2 óra
2. Kacuta Takamoto, Aaron Johnston (japán, ír, Toyota GR Yaris Rally1) 3.8 mp h.
3. Thierry Neuville, Martijn Wydaeghe (belga, Hyundai i20 N Rally1) 11.9 mp h.

 

Legfrissebb hírek

Portugál rali: Ogier hetedik diadala a versenyen

Egyéb autó-motor
2025.05.18. 18:36

Péntektől már „élesben” száguldanak a párosok Veszprém környékén

Egyéb autó-motor
2025.05.08. 20:17

Herczig Norbert: A hazai pálya mellettünk szól

Egyéb autó-motor
2025.05.07. 20:13

Csomós Miklós: Nem feltétlenül a leggyorsabb nyer majd

Egyéb autó-motor
2025.05.06. 23:19

Turán Frigyes új autóval az országos bajnokság éllovasaként áll rajthoz Veszprémben

Egyéb autó-motor
2025.05.05. 20:12

Rovanperä győzött a Kanári-szigetek ralin

Egyéb autó-motor
2025.04.27. 16:03

Turán nyerte meg az idénynyitót; drogfogyasztás miatt zártak ki egy párost

Egyéb autó-motor
2025.04.06. 17:16

A hétvégén Diósgyőrben kezdődik az országos ralibajnokság

Egyéb autó-motor
2025.04.03. 15:24
Ezek is érdekelhetik