Rali: ifjabb Érdi Tibor a Historic kategória abszolút kontinensbajnoka

Vágólapra másolva!
2024.11.11. 10:56
Fotó: FB/Ifj. Érdi Tibor
Abszolút rali Európa-bajnoki címet nyert az ifjabb Érdi Tibor, Kerék István páros a Historic kategóriában (EHRC), miután az idény utolsó, hétvégén rendezett versenyén, az Akropolisz-ralin másodikként ért célba.

Érdiék ezzel a sikerrel a hazai ralisport történetének egyik legrangosabb nemzetközi eredményét érték el.

Ifjabb Érdi Tibor korábban az ERC2-es kategóriában 2017-ben, 2018-ban és 2020-ban nyert Európa-bajnoki címet.

A klasszikus, veterán versenyautókat felvonultató géposztályban a magyar páros egy négykerék-meghajtású Ford Sierra Cosworth-tal indult, és az abszolút győzelem mellett a 4-es kategória kontinensbajnoki címe is az övék lett.

„Az egész év hullámvasútszerű volt a számunkra, voltunk nagyon fent és nagyon lent is, de végül minden tökéletesen alakult. Szerettünk volna nyerni, de ezzel a második hellyel a bajnoki cím a miénk lett, úgyhogy nagyon boldogok vagyunk” – nyilatkozta a versenysorozat Facebook-oldalán ifjabb Érdi Tibor.

A Historic géposztály Eb-sorozatában az idén egy másik magyar siker is született, Mekler László és Meklerné Mikó Edit az EHRC 2-es kategória kontinensbajnoka lett.

 

Legfrissebb hírek

Rali Eb: ifjabb Érdi Tibor a csapatnak tulajdonítja a Historic kategória bajnoki címét

Egyéb autó-motor
2024.11.20. 12:31

Rali Eb: május elején, ismét Veszprém környékén lesz a magyarországi futam

Egyéb autó-motor
2024.11.18. 17:16

Autósport: Kalle Rovanperä nyerte az Akropolisz ralit

Egyéb autó-motor
2023.09.10. 15:50

Autósport: Thierry Neuville nyerte meg az Akropolisz ralit

Egyéb autó-motor
2022.09.11. 15:57

Rali: ifj. Érdi Tibor harmadszor az ERC2 Európa-bajnoka

Egyéb autó-motor
2020.11.28. 21:21

Rali: Herczig és ifj. Érdi jó napja a portugál ERC-futamon

Egyéb autó-motor
2020.10.03. 20:51

Rali Eb: idegőrlő hajrá után ifj. Érdi nyert a lett futamon

Egyéb autó-motor
2020.08.16. 18:38

Rali Eb: defektek, kiesések, kőkemény nap, de Turán a 3.!

Egyéb autó-motor
2019.11.09. 20:45
Ezek is érdekelhetik