Gyorsasági kamion Eb: Kiss Norbert dupla győzelmet aratott a Slovakiaringen

T. A.T. A.
Vágólapra másolva!
2024.06.08. 17:52
Kiss Norbert Szlovákiában is a dobogó tetejére állt (Fotó: Kiss Norbi Média)
Kiss Norbert mindkét szombati versenyt megnyerte a kamion Európa-bajnokság szlovákiai hétvégéjén – a Révész Racing magyar pilótája hat futam után hibátlan a sorozatban.

Nem tud hibázni. Ez a véleményük az ellenfeleknek Kiss Norbertről, ami egyben azt is eredményezi, hogy az ötszörös Európa-bajnok magyar pilóta egymás után gyűjti be a futamgyőzelmeket. Misanóban mind a négy versenyt megnyerte, és ehhez hozzátett még két sikert a szlovák verseny szombati napján.

A pole pozíciót Kiss szoros küzdelemben szerezte meg, az utolsó pillanatban halászta el Jochen Hahn orra elől (165 ezredmásodperccel volt gyorsabb), ám ha már megszerezte, akkor nem habozott győzelemre váltani.

„Nagyon jó volt látni a tribünön a sok piros pólót, egy kicsit olyan érzés volt, mintha otthon versenyeznék – mondta Kiss. – És nemcsak azért szeretem ezt a pályát, mert közel van Magyarországhoz és mindig sok szurkoló kísér el, hanem azért is, mert általában gyorsak tudunk lenni itt. Most is így volt, sikerült nyerni, aminek nagyon örülök.”

A második, fordított rajtrácsos versenyen Kiss ugyancsak elképesztő tempót diktált, és még úgy is sikerült megnyernie a futamot, hogy az utolsó néhány körben kuplungproblémákkal küszködött.

„Tönkrement a kuplung, az utolsó néhány körben anélkül kellett mennem, de szerencsére ez a kis technikai gond is belefért, tudtuk kezelni, bár a váltásoknál azért jócskán veszítettem időt – értékelt Kiss. – Megtettem minden tőlem telhetőt, igyekeztem kihasználni a lehetőségeket az előzésre, ami szerencsére sikerült is. Két futam, két győzelem – nagyon boldog vagyok, és köszönöm a csapat munkáját.”

A Révész Racing pilótája így már 90 pontnál jár, és természetesen vezeti az összetett pontversenyt – vasárnap további 2 verseny vár rá, és az Európa-bajnokság mezőnyére.

GYORSASÁGI KAMION EB, 2. FORDULÓ, SLOVAKIARING 
1. verseny: 1. Kiss Norbert (magyar MAN) 21:58.691, 2. Hahn (német, Iveco) 7.103 másodperc hátrány, 3. Albacete (spanyol, MAN) 10.885 mp h. 2. verseny: 1. Kiss Norbert, 2. Halm (német, Iveco) 3.564 mp h., 3. Lenz (német, MAN) 3.897 mp h.
Az állás 6 verseny után: 1. Kiss Norbert 90 pont, 2. Hahn 66, 3. Lenz 53

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik