Moto GP: törölték az Indiai Nagydíjat

Vágólapra másolva!
2024.05.29. 13:08
Törölték az indiai nagydíjat (Fotó: Getty Images)
Törölték a gyorsaságimotoros-világbajnokság idei versenynaptárából az Indiai Nagydíjat, amelyre legközelebb a 2025-ös évad márciusában kerülhet sor.

A szervezők azért döntöttek a törlés mellett, mert tavaly hatalmas volt a hőség és a páratartalom a nagydíjon, ezért a versenyzők kérésére három körrel le is rövidítették a MotoGP futamot.

„A Nemzetközi Motorsport Szövetség (FIM), a kereskedelmi jogokat birtokló Dorna Sports, valamint a csapatok, technológiai partnerek és szponzorok képviselőit tömörítő IRTA bejelenti, hogy 2024-ben az Indiai Nagydíj nem lesz megrendezve, mivel a MotoGP operatív megfontolások miatt a 2025-ös évad elejére tűzte ki a versenyt” – állt a szervezők közleményében, amely arra is kitért, hogy a rendezők továbbra is elkötelezettek a MotoGP-vel való együttműködésben. Az Uttar Prades-i állam tanácsára olyan időpontot választottak, amikor várhatóan az időjárási körülmények ideálisak lesznek a versenyzőknek és a nézőknek egyaránt.

Az indiai állomás – amelyet szeptember 22-én rendeztek volna – már a harmadik, amelyet elhalasztottak az idei sorozatban, korábban ugyanis a Kazah és az Argentin Nagydíjra sem került sor a tervezett időpontban.

 

Legfrissebb hírek

Videó: hatalmas gólt lőtt Indiában a korábbi NB I-es légiós

Minden más foci
2025.02.02. 21:03

India több városban rendezné a 2036-os nyári olimpiát

Egyéb egyéni
2025.01.13. 11:16

2025-ben is számos rangos világeseménynek ad otthont Magyarország

Egyéb egyéni
2025.01.02. 06:55

Olimpia 2036: India szándéknyilatkozatot küldött a NOB-nak

Egyéb egyéni
2024.11.05. 18:06

Moto GP: a versenyzők szerint nem kellene megtartani a Valenciai Nagydíjat

Egyéb autó-motor
2024.10.31. 23:45

Olimpia 2036: személyi vita miatt veszélyben India kandidálása

Egyéb egyéni
2024.10.15. 17:16

India megnyerte a nyílt tornát a sakkolimpián

Egyéb egyéni
2024.09.22. 15:20

India olimpiát rendezne és sportnagyhatalommá válna

Egyéb egyéni
2024.09.22. 13:25
Ezek is érdekelhetik