TCR World Tour: Michelisz negyedik a második olaszországi versenyen

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2023.06.11. 16:48
null
Michelisz negyedikként látta meg a kockás zászlót (Fotó: www.tcr-series.com)
Rob Huff aratott győzelmet a TCR World Tour olaszországi versenyhétvégéjének második futamán. Mögötte Yann Ehrlacher és Frédéric Vervisch szelte át a célvonalat, míg az első ötöst Michelisz Norbert és Mikel Azcona egészítette ki.

 

 

 

Michelisz Norbert bizonyult a leggyorsabbnak a szombati időmérőnVallelungában, így a részben fordított rajtrácsos versenynek a tizedik helyről vághatott neki. Az első versenyen győzedelmeskedő magyar mellől a csapattársa, Mikel Azcona rugaszkodhatott el, míg a pole pozícióból Ma Csing-hua várhatta a piros lámpák kialvását. A második rajtkockából John Filippi indulhatott, a második sorból pedigNéstor Girolami és Yann Ehrlacher vághatott neki a 16 körös futamnak.

Ma jól jött el, és sikerült megtartania az első helyet FIlippi előtt, míg Girolami kiugrott, aminek okán nem sokkal később 5 másodperces időbüntetésben részesítették. Azcona és Michelisz eközben együtt törtek előre, és egészen a hetedik-nyolcadik helyig léptek előre, ám a második körben némileg kisodródtak, és egy-egy pozíciót vesztettek.

A negyedik körben Huff vette át a vezetést, miután az előzés közben némileg összeért Mával. Ez teret nyitott Ehrlacher és Filippi előtt is, ám míg a Cyan Racing versenyzője probléma nélkül el tudott menni a kínai mellett, az Audi-pilóta összetűzésbe keveredett vele. A két kocsi találkozott egymással, Ma kiforgott, és átszántotta a kavicságyat, míg Filippi noha gond nélkül tudta folytatni, néhány kanyarral később Urrutiával is összeakadt, amit már nem úszott meg.

A két baleset miatt pályára hajtott a biztonsági autó is, amely mögött tehát Huff vezette fel a mezőnyt. A brit mögött Ehrlacher, Vervisch, Björk és Michelisz sorakozott az első ötösben, Azcona pediga hatodik pozícióban érkezett.

A korlátozás a hetedik körre szűnt meg, Huff jól kapta el az újraindítást, és megtartotta a vezetést, majd mögötte változatlan sorrendben érkezett az első ötös. Hátrébb Kobe Pauwels akadt össze Marco Buttival, és több pozíciót is bukott.

Míg Huff kiépített kisebb előnyt az élen, Azcona megelőzte a márkatársát, Micheliszt, így a két Hyundai pozíciót cserélt az ötödik-hatodik helyen. A spanyol egy körrel később Björköt is maga mögé utasította, s példáját Michelisz is követte, ezzel mindkét versenyző előrelépett egy-egy helyet. Noha a folytatásban Azcona Vervischt is megközelítette, és körökön keresztül szorosan tapadt rá, előzni már nem tudott.

Miközben mögötte szoros csata folyt a dobogós helyezésekért, Huff magabiztos győzelmet aratott a második versenyen. Másodikként Ehrlacher látta meg a kockás zászlót, a harmadik Vervisch lett. A Hyundai párosa az utolsó pillanatokban cserélt helyet, aminek révén Michelisz negyedikként szelte át a célvonalat Azcona előtt. A hatodik Björk lett, majd Butti, Girolami, Aurélien Comte és Kevin Ceccon tette teljessé az első tízes sorát.

Az egyéni összetett állása hat verseny után: 1. Michelisz Norbert (magyar, Hyundai) 159 pont, 2. Yann Ehrlacher (francia, Lynk & Co) 134, 3. Rob Huff (brit, Audi) 126, 4. Mikel Azcona (spanyol, Hyundai) 120, 5. Thed Björk (svéd, Cyan Racing Lynk & Co) 103

Folytatás jövő hétvégén a Hungaroringen.

Legfrissebb hírek

Emlékezetes F1-es idény, Michelisz újabb bajnoki címe és a fiatalok feltörekvése – 2024 az autósportban

Egyéb autó-motor
2024.12.30. 16:44

Ezek voltak 2024 magyar sportsikerei

Egyéb egyéni
2024.12.27. 15:25

Verstappen Ruandában vette át a világbajnoki trófeát, Micheliszt és Kisst is díjazták

F1
2024.12.14. 09:54

„Tapasztalatot nem lehet venni” – interjú a címet védő Michelisz Norberttel

Képes Sport
2024.12.02. 13:20

„Semmilyen helyzettől nem várok semmit” – hazatért a háromszoros világbajnok Michelisz Norbert

Egyéb autó-motor
2024.11.19. 18:02

TCR World Tour: Michelisz ötödikként ért célba az utolsó versenyen, és megvédte a bajnoki címét!

Egyéb autó-motor
2024.11.17. 07:10

TCR World Tour: szakad az eső Makaóban, elhalasztották a záró futamot

Egyéb autó-motor
2024.11.17. 05:09

TCR World Tour: Michelisz második az első makaói versenyen, és továbbra is vezeti a bajnokságot az idényzáró előtt

Egyéni
2024.11.16. 06:53
Ezek is érdekelhetik