Autósport: Ha van rá lehetőség, akkor nyerni kell! – Michelisz

T. A.T. A.
Vágólapra másolva!
2023.04.11. 18:41
null
Fotó: BRC Racing Team
Michelisz Norbert a TCR World Tour-sorozatban folytatja pályafutását az olasz BRC-alakulattal, Mikel Azcona csapattársaként. Korábbi túraautó-vk-győztesünk már a hatodik szezonját kezdi meg a Hyundai színeiben, és bár az esélyekről korai lenne nyilatkozni, ahhoz nem férhet kétség: minél több futamgyőzelem a cél!

 

– Jól sejtem, hogy ezzel a bejelentéssel kapcsolatban jó ideje már csak az volt a kérdés, hogy mikor történik meg?
– Mondhatjuk így – válaszolta Michelisz Norbert, akit tehát továbbra is a Hyundai Elantra N volánja mögött láthatunk. – Remek a kapcsolatom a csapattal, mindkét fél részéről megvolt a motiváció, hogy együtt folytassuk, csak finomhangolásokra volt szükség.

– Egyetlen pillanatra sem bizonytalanodott el a jövővel kapcsolatban, amikor tavaly bejelentették, hogy a WTCR-sorozat nem folytatódik?
– Nem igazán. A tavalyi szalagcímek szerintem egyébként is túlzóak voltak azzal kapcsolatban, hogy nem lesz hol versenyeznünk, hiszen már akkor is látszott, hogy lesz bajnokság, legfeljebb azt nem tudtuk, hogy fogják hívni, és milyen formátumban zajlik majd. Én pedig azt is tudtam, hogy ha a Hyundai részt vesz ebben a sorozatban, akkor én is részt veszek. Mostanra tisztázódott minden, kilenc verseny szerepel a naptárban, közülük több tengerentúli, és persze a magyar, amely nélkül nem lenne teljes a szezon – a hungaroringi futam mindig az év egyik fénypontja.

– Mit gondol az esélyekről?
– Mindig azt mondom, és most sincs másként, hogy az esélylatolgatásokkal meg kell várnunk az első versenyhétvégét, ami a hónap végén lesz Portugáliában. A tesztek biztatóan alakultak, az autónk jó, és a tavalyi eredmények alapján meglepetés lenne, ha nem tudnánk saját erőből a futamgyőzelmekért harcolni. De hogy a bajnoki cím elérhető-e számunkra, azt egyelőre nem tudom.

– Mikor kezdték a teszteket?
– Szokás szerint februárban. Nem sokkal később az is kiderült, hogy az elektromos TCR-sorozat az idén nem rajtol el, ami őszintén szólva meglepett, mert szerintem van létjogosultsága és jövője, csak úgy látszik, a promóter kivonulása miatt várni kell a folytatásra. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a tavalyi kettő helyett az idén egyfókuszú lesz számomra a bajnokság, de ennek is megvan az előnye, minden figyelem a TCR-re irányulhat.

 

– Új lendületet adhat az új sorozat?
– Az én hozzáállásom nem változik, nekem kis túlzással mindegy, hogy hívják a bajnokságot, amelyben versenyzek, ha vannak benne jó csapatok és jó versenyzők. Lesz jó néhány változás: új pályák, új gumik, csapatok, amelyek a regionális TCR-sorozatokban versenyeznek. Ez azt jelenti, hogy az a pilóta nyeri majd a bajnokságot, aki ezekhez az újdonságokhoz a leggyorsabban alkalmazkodik. A csapat konkrét elvárásokat ugyan nem fogalmazott meg, de abban egyetértünk, ha van rá lehetőség, akkor nyerni kell!

AZCONA SZERINT JÓ PÁROST ALKOTNAK

A TCR World Tour-versenynaptár kilenc versenyből áll: négy európai futammal kezdődik – a Hungaroringre június 16–18-án érkezik a mezőny –, majd pedig öt tengeren túlival folytatódik, lesz verseny Uruguayban, Argentínában, Ausztráliában (kettő) és Makaón is.

Michelisz csapattársa, a WTCR-címvédő Mikel Azcona elmondta: „Az elmúlt év bizonyította, hogy Norberttel és a csapattal nagyon jól dolgozunk együtt, hiszen mindkét bajnoki címet bezsebeltek, és idénre csak még erősebbek lettünk. Jól felkészültünk, szerintem jó esélyünk van, hogy megismételjük a tavalyi sikert.”

 

Legfrissebb hírek

Emlékezetes F1-es idény, Michelisz újabb bajnoki címe és a fiatalok feltörekvése – 2024 az autósportban

Egyéb autó-motor
2024.12.30. 16:44

Ezek voltak 2024 magyar sportsikerei

Egyéb egyéni
2024.12.27. 15:25

Három év kihagyás után tér vissza a DTM-be a korábbi F1-es pilóta

Egyéb autó-motor
2024.12.18. 11:03

Verstappen Ruandában vette át a világbajnoki trófeát, Micheliszt és Kisst is díjazták

F1
2024.12.14. 09:54

6 sport, ami irreálisan magas költségekkel jár

Egyéb egyéni
2024.12.13. 14:41

FORMULA–E, 2024–2025 – MENETREND, MEZŐNY

Egyéb autó-motor
2024.12.06. 19:40

„Tapasztalatot nem lehet venni” – interjú a címet védő Michelisz Norberttel

Képes Sport
2024.12.02. 13:20

„Semmilyen helyzettől nem várok semmit” – hazatért a háromszoros világbajnok Michelisz Norbert

Egyéb autó-motor
2024.11.19. 18:02
Ezek is érdekelhetik