Rali ob: a hétvégén a Fehérvár ralival elkezdődik a bajnokság

T. A.T. A.
Vágólapra másolva!
2023.03.31. 09:23
null
„A bajnoki címért szeretnénk küzdeni” – Velenczei Ádám (Fotó: DUEN)
A lóerők már alig várják, hogy elszabadulhassanak: a hétvégén a Fehérvár ralival elkezdődik az országos bajnokság, amelyen jó néhányan pályáznak a végső sikerre.

Bajnoki címvédés nem lesz, ezt minden rizikó nélkül kijelenthetjük, hiszen az abszolút elsőséget tavaly elhódító Mads Östberg az idén az Európa-bajnokságon méreti meg magát (jó hír, hogy továbbra is magyar csapattal, a Tagai Racinggel).

Ez azonban nem jelenti azt, hogy kevésbé izgalmas bajnokságnak nézünk elébe, hiszen egyrészt vannak, akik régóta hajszolják a bajnoki címet, és vannak, akik már elérték az abszolút győzelmet, éppen ezért pontosan tudják, milyen érzés a legjobbnak lenni.

Előbbiek sorát erősíti Velenczei Ádám és Vánsza Zsolt, akik az utóbbi években nagyon közel kerültek a tűzhöz, ám a legnagyobb, a legfőbb célt még nem sikerült elérniük. „Jól sikerült a tavalyi szezon, nyertünk versenyt, és az
utolsó futam kivételével mindenhol dobogóra álltunk
– mondta Velenczei. – Az idén sem lesz könnyű dolgunk, mert erős a mezőny, de a bajnoki címért szeretnénk küzdeni, és végre meg is szerezni!”

Turán Frigyes és Farnadi Ágnes is túl van a teszten, amire a hosszú téli szünet után mindenkinek szüksége volt, a Volkswagen Polo teljesen megújult az ózdi balesetet követően, úgyhogy a páros optimista.

„Ahogy beültünk az autóba, rögtön sikerült felvenni a ritmust, nyoma sem volt az ózdi bukás emlékének. Nagyon várjuk a rajtot, kicsit talán még jó is, hogy murván kezdődik a szezon, mert a mi autónkat erre a talajra találták ki.”

És akkor azokról a versenyzőkről (Hadik András, Vincze Ferenc) még nem is beszéltünk, akik voltak már magyar bajnokok, és szeretnének ismételni... A Fehérvár ralin szombaton és vasárnap összesen tíz gyorsasági szakaszt teljesít a mezőny, az össztáv 473 km, amelyből a gyorsasági szakaszok hossza 127.8 km.

Legfrissebb hírek

Csomós nagy lehetőség kapujában áll

Egyéb autó-motor
2024.10.25. 16:25

Zemplén rali: csaknem 110 páros áll rajthoz az idényzáró futamon

Egyéb autó-motor
2024.10.18. 13:18

Egy héttel később lesz a rali ob záró futama Zemplénben

Egyéb autó-motor
2024.09.09. 20:45

Csomósék nyerték a Győr ralit, nagy lépést tettek a bajnoki cím felé

Egyéb autó-motor
2024.09.08. 17:32

Velenczei Ádámék nyerték meg a rali ob fehérvári futamát

Rali
2024.07.14. 19:42

Csomós Miklós: Talán még fel sem fogtuk igazán, hogy vezetünk

Egyéb autó-motor
2024.06.16. 21:00

Turán kemény párharcokra számít a Diósgyőr ralin

Egyéb autó-motor
2024.05.24. 19:19

Rali ob: hét év után visszatér Turán Frigyes mellé Zsiros Gábor

Egyéb autó-motor
2024.03.18. 12:21
Ezek is érdekelhetik