WTCR: Azcona nyert; Michelisz második az első bahreini versenyen

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2022.11.11. 17:44
null
Michelisz először állhatott fel a dobogóra az idén (Fotó: DPPI)
Mikel Azcona aratott győzelmet a túraautó-világkupa (WTCR) bahreini versenyhétvégéjének első futamán. Mögötte Michelisz Norbert és Nathanaël Berthon következett, míg Tassi Attila a kilencedik, Nagy Dániel a tizenegyedik, Boldizs Bence a tizenharmadik helyen látta meg a kockás zászlót.

 

 

A vb-éllovas Mikel Azcona várhatta az élről a piros lámpák kialvását Bahreinben. Mellőle Nathanaël Berthon indulhatott, míg a második sorban Néstor Girolami és Michelisz Norbert foglalhatott helyet. Tassi Attila a hatodik pozícióba kvalifikálta magát, míg a Zengő Motorsport versenyzői, Boldizs Bence és Nagy Dániel a csapat döntése értelmében biztonsági okokból a bokszutcából vágtak neki az első éjszakai futamnak.

Azcona jól kapta el a rajtot, és sikerült megtartania a vezetést, mögé az ugyancsak remekül elrugaszkodó Michelisz sorolt be, harmadikként N. Girolami érkezett, majd Berthon és Tassi tette teljessé az első ötöst, miközben Nagy és Boldizs egy-egy helyet lépett előre, miután Gilles Magnus balesetbe keveredett, és kiesett.

Míg az első négyes között hamar beállt a különbség, mögöttük nagy csata zajlott az ötödik helyért. Tom Coronel kiforgatta Tassit, aki a kilencedik pozícióba esett hátra, az esetet a sportfelügyelők is vizsgálták, és 5 másodperces időbüntetéssel sújtották a hollandot. Az ötödik pozícióba Mehdi Bennani lépett előre, majd Coronel, Nicky Catsburg, Tassi és Franco Girolami zárta az első tízes sorát.

A következő körökben újabb helycserék történtek az 5–8. helyeken: Coronel feljött az ötödik pozícióba, míg mögötte Bennani, Catsburg és Guerrieri sorrend alakult ki. A büntetett holland nem sokkal később ráadásul újabb előzést mutatott be, és átvette N. Girolamitól a negyedik helyet.

Hátrébb Tassit F. Girolami előzte meg, míg a Zengő Motorsport-versenyzők Tiago Monteiróra érkeztek meg, s Nagynak végül sikerült is javítania egy helyet.

Míg a mezőnyben többször is nagy csata zajlott, Azcona senkitől sem zavartatva magabiztos győzelmet aratott az idén először dobogón záró Michelisz előtt, míg harmadikként Berthon futott be. A negyedik N. Girolami lett, majd Catsburg, a büntetett Coronel, Bennani, Guerrieri, Tassi és Viktor Davidovski tette teljessé a top 10 sorát.

Nagy a 11., Boldizs a 13. helyen végzett F. Girolami 10 másodperces büntetése után.

Folytatás szombaton 7 óra 45 perckor a második versennyel.

Legfrissebb hírek

A Honda „küszködik" a 2026-os motor fejlesztésével

F1
2025.01.29. 14:45

Emlékezetes F1-es idény, Michelisz újabb bajnoki címe és a fiatalok feltörekvése – 2024 az autósportban

Egyéb autó-motor
2024.12.30. 16:44

Ezek voltak 2024 magyar sportsikerei

Egyéb egyéni
2024.12.27. 15:25

Verstappen Ruandában vette át a világbajnoki trófeát, Micheliszt és Kisst is díjazták

F1
2024.12.14. 09:54

„Tapasztalatot nem lehet venni” – interjú a címet védő Michelisz Norberttel

Képes Sport
2024.12.02. 13:20

„Semmilyen helyzettől nem várok semmit” – hazatért a háromszoros világbajnok Michelisz Norbert

Egyéb autó-motor
2024.11.19. 18:02

TCR World Tour: Michelisz ötödikként ért célba az utolsó versenyen, és megvédte a bajnoki címét!

Egyéb autó-motor
2024.11.17. 07:10

TCR World Tour: szakad az eső Makaóban, elhalasztották a záró futamot

Egyéb autó-motor
2024.11.17. 05:09
Ezek is érdekelhetik