WTCR: az idény végén visszavonul Michelisz csapattársa

Vágólapra másolva!
2021.11.05. 14:04
null
Egy hosszú és egyedülálló pályafutást zár le hamarosan Gabriele Tarquini (Fotó: AFP)
59 éves korában szögre akasztja a bukósisakot Gabriele Tarquini, a túraautó-világbajnokság (WTCC) 2009-es, illetve a túraautó-világkupa (WTCR) 2018-as bajnoka.

 

Nagy bejelentéssel vette kezdetét a WTCR olaszországi fordulója, ugyanis a hétvégét megelőző sajtótájékoztatón Gabriele Tarquini elárulta, az idény végén búcsút int a sorozatnak, és az (állandó) versenyzésnek.

„Szomorú vagyok, hiszen olyan hosszú ideje tart a pályafutásom, hogy azt éreztem, sosem ér majd véget, és ez a pillanat sosem jön el – vallotta be a veterán versenyző. – Az életben viszont mindennek megvan a kezdete és a vége, és már elég idős vagyok ahhoz, hogy ezt megértsem. A WTCR erős sorozattá vált az utóbbi években, bár én néha szenvedtem az időmérőkön. Habár a versenytempóm még mindig megvolt, a magyarországi fordulót követő szünetben úgy döntöttem, ideje befejezni. Fontos volt a számomra, hogy a hazai hétvégémen jelentsem be a döntésemet, hiszen ezt találtam a megfelelő pillanatnak.”

Tarquini hozzátette, hogy a versenyzés olyan a számára, mint egy függőség, ezért biztosan láthatjuk még a volán mögött alkalmanként. Továbbá szívesen maradna a Hyundai kötelékében, így a csapattal közösen mérlegelik, hogy valamilyen egyéb szerepben is kipróbálhassa magát.

A legtöbb autóversenyzőhöz hasonlóan Tarquini is gokartozással kezdte a karrierjét még 1974-ben. A '80-as években inkább formulaautókkal versenyzett, a Formula–1-ben összesen 38 futamon indult el. Ezt követően a túraautó-versenyzés felé vette az irányt, 2003-ban túraautó Európa-bajnok, 2009-ben pedig világbajnok lett.

Amikor 2018-ban a WTCC átalakult WTCR-ré, Michelisz Norbert csapattársaként a Hyundai versenyzője lett, ráadásul megnyerte a sorozat első bajnoki címét. Tarquini WTCR-es pályafutásából még két versenyhétvége négy futama van hátra, ugyanis a hétvégén a hazai közönsége előtt, Olaszországban csap össze a mezőny, a szezonzáróra pedig Oroszországban kerül sor november utolsó hétvégéjén.

Legfrissebb hírek

TCR World Tour: Guerrieri duplázott Mexikóban; Michelisz 12. a záró futamon

Egyéb egyéni
2025.05.04. 02:01

TCR World Tour: Michelisz 16. – folytatódott a Hyundai szenvedése Mexikóban

Egyéb egyéni
2025.05.03. 20:53

TCR World Tour: Ehrlacher-tól utólag elvették a győzelmet; Michelisz 18. az első mexikói futamon

Egyéb egyéni
2025.05.03. 00:29

TCR World Tour: hullottak a Hyundaiok – Michelisz tizenharmadik a mexikói időmérőn

Egyéb egyéni
2025.05.02. 18:19

TCR World Tour: rajtol az új idény, Michelisz Norbert újra a csúcsra törne a Hyundaijal

Egyéni
2025.05.01. 15:03

„Tapasztalatot nem lehet venni” – interjú a címet védő Michelisz Norberttel

Képes Sport
2024.12.02. 13:20

TCR World Tour: Michelisz második az első makaói versenyen, és továbbra is vezeti a bajnokságot az idényzáró előtt

Egyéni
2024.11.16. 06:53

TCR World Tour: Michelisz negyedik a négy piros zászlót hozó makaói időmérőn

Egyéni
2024.11.15. 07:29
Ezek is érdekelhetik