WTCR: Michelisz győzött a 2. futamon Csehországban

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2021.10.10. 18:21
null
Michelisz hosszú idő után térhetett vissza a csúcsra (Fotó: DPPI)
Michelisz Norbert győzött a túraautó-világkupa (WTCR) csehországi versenyhétvégéjének második futamán. A második helyen a Zengő Motorsport spanyol versenyzője, Mikel Azcona futott be, míg a dobogó alsó fokára Esteban Guerrieri állhatott fel. Boldizs Bence a 13. helyen futott be, míg Tassi Attila versenye technikai meghibásodás miatt ért véget.

A Zengő Motorsport spanyol versenyzője, Mikel Azcona vághatott neki a pole pozícióból a vasárnapi második versenynek. Mellőle Michelisz Norbert rugaszkodhatott el, a második sorban Yann Ehrlacher és Esteban Guerrieri foglalhatott helyet, míg a másik két magyar pilóta közül Tassi Attila a 17., míg Boldizs Bence a 19.rajkockából indulhatott.

Michelisz már az első körben átvette a vezetést, és némileg sikerült is ellépnie Azcona előtt, így egyáltalán nem jött jól a számára a biztonsági autó, ami teljesen eltüntette az előnyét. A mezőny sűrűjében történt baleset, aminek Michelisz csapattársa, Gabriele Tarquini is áldozatául esett.

Néhány safety car mögött eltöltött kor után aztán biztossá vált, piros zászlóval meg kell szakítani a versenyt a javítási munkálatok befejezéséig. Micheliszt azonban nem zavarta meg a szünet, és az újraindítást követően is magabiztosan tartotta a vezetést annak ellenére is, hogy az Azcona végig nyomás alatt tartotta.

A magyar 2019 decembere után állhatott fel újra a dobogó felső fokára, aminek köszönhetően feljött a nyolcadik helyre a vb-összetettben. Michelisz lemaradása 42 pont az éllovas Ehrlacher mögött

A WTCR idei tizedik győztese mögött tehát Azcona szelte át a célvonalat, míg a harmadikként Guerrieri futott be. Az első ötös sorát Ehrlacher, valamint Nathanaël Berthon egészítette ki.

Boldizs tizenharmadikként látta meg a kockás zászlót, míg Tassi versenye hamar véget ért, technikai meghibásodás miatt volt kénytelen kiállni.

Folytatás jövő hétvégén Franciaországban.

AZ UTOLSÓ KÖR

Legfrissebb hírek

TCR World Tour: Guerrieri duplázott Mexikóban; Michelisz 12. a záró futamon

Egyéb egyéni
2025.05.04. 02:01

TCR World Tour: Michelisz 16. – folytatódott a Hyundai szenvedése Mexikóban

Egyéb egyéni
2025.05.03. 20:53

TCR World Tour: Ehrlacher-tól utólag elvették a győzelmet; Michelisz 18. az első mexikói futamon

Egyéb egyéni
2025.05.03. 00:29

TCR World Tour: hullottak a Hyundaiok – Michelisz tizenharmadik a mexikói időmérőn

Egyéb egyéni
2025.05.02. 18:19

TCR World Tour: rajtol az új idény, Michelisz Norbert újra a csúcsra törne a Hyundaijal

Egyéni
2025.05.01. 15:03

TCR WORLD TOUR, 2025 – MENETREND, MEZŐNY

Egyéb egyéni
2025.04.29. 20:35

Michelisz Norbert: Az autó és a cél is változatlan

Egyéb autó-motor
2025.04.23. 10:26

Emlékezetes F1-es idény, Michelisz újabb bajnoki címe és a fiatalok feltörekvése – 2024 az autósportban

Egyéb autó-motor
2024.12.30. 16:44
Ezek is érdekelhetik