Kamion Eb: Kiss Norbert futamot nyert Le Mans-ban

MTI, N. T.MTI, N. T.
Vágólapra másolva!
2021.09.26. 09:05
null
Kiss Norbert futamot nyert Le Mans-ban (Fotó: Meder István, archív)
A pontversenyben vezető Kiss Norbert nyerte a második futamot szombaton Le Mans-ban, a kamion Európa-bajnokság idei negyedik állomásán.

A Révész Racing pilótájának honlapja szerint az időmérőn Kiss Norbert érte el a legjobb időt, ám a gyors körén akadályozta Sascha Lenzt, három rajthelyes büntetést kapott, és az első futamot végül a harmadik helyen zárta.

„Végig nagyon közel voltam Antonio Albacetéhez, próbáltam megelőzni, de nem lehetett, nagyon jól védekezett. Remek csatát vívtunk, örülök a dobogós helynek” – értékelt ekkor a magyar pilóta.

A fordított rajtrácsos versenynek Kiss a hatodik helyről vághatott neki, sorra előzte meg ellenfeleit, és az utolsó körben az addig vezető Adam Lackót is maga mögé utasította, így az élen végzett és összetettben továbbra is az első helyen áll.

A Le Mans-i versenyhétvége vasárnap újabb két futammal zárul.

Legfrissebb hírek

Kiss Norbert: büszke vagyok rá, hogy honnan indultam és mit értem el

Egyéb autó-motor
2025.09.23. 14:41

Kiss Norbert címvédéssel lett rekorder a kamion Eb-n

Egyéb autó-motor
2025.09.21. 15:10

Kiss a hetedik kamionos Eb-cím kapujában

Egyéb egyéni
2025.09.20. 19:54

Kiss Norbert: két dobogós helyezés!

Egyéb autó-motor
2025.09.14. 20:16

Kiss Norbert idei 14. futamgyőzelmét aratta a kamion Eb-n

Egyéb autó-motor
2025.09.13. 18:10

Gyorsasági kamion Eb: győzelemmel és harmadik hellyel zárt Kiss Norbert Mostban

Egyéb autó-motor
2025.08.31. 21:08

Gyorsasági kamion Eb: első és második hellyel kezdett Kiss Norbert Mostban

Egyéb autó-motor
2025.08.30. 23:58

Gyorsasági kamion Eb: újabb győzelem és harmadik hely Kiss Norbertnek a Nürburgringen

Egyéb autó-motor
2025.07.13. 17:17
Ezek is érdekelhetik