HUMDA: különleges lesz a Hajdúnánás mellett épülő MotoGP-versenypálya

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2021.03.10. 16:43
null
Weingartner Balázs szeretné, ha a földmunkák már idén ősszel elkezdődnének az új pálya területén (Fotó: Árvai Károly)
Vonalvezetését tekintve különleges lesz a Hajdúnánás mellett épülő gyorsaságimotoros-versenypálya, amelyen 2023-tól 10 éven át rendezhet majd Magyarország MotoGP-futamokat.

 

Weingartner Balázs, a Magyar Autó-Motorsport Fejlesztési Ügynökség (HUMDA) elnök-vezérigazgatója szerdán az M4 Sport Sporthíradó című műsorában úgy fogalmazott, „izgalmas, de biztonságos” versenyeket lehet majd rendezni a pályán. Hozzátette, a gyorsaságimotoros-világbajnokság jogtulajdonosát, a Dorna Sportsot vezető Carmelo Ezpeleta maga is úgy fogalmazott a múlt csütörtöki szerződésaláírás után, hogy a „világ egyik legkarakteresebb” pályája épül majd meg Magyarországon.

„A Dornának természetesen nagyon szigorú előírásai vannak az építésre és a létesítményre vonatkozóan, ezeket mind figyelembe kellett venni a tervpályázat kiírásakor” – mondta Weingartner, hozzátéve, hogy várhatóan jövő pénteken ki tudják hirdetni a tervpályázat eredményét, és azt szeretnék, ha idén ősszel a földmunka már elkezdődhetne a területen, ahol a magasépítési munkálatokat jövő tavaszra-nyárra tervezik.

„A MotoGP Magyarországra hozatalának gondolata már régi, volt sikertelen próbálkozás a 2000-es évek végén, de most Talmácsi Gábor világbajnokunk segítségével és közbenjárásával 2018-ban újra felvetődött ennek a lehetősége” – nyilatkozta az elnök-vezérigazgató, aki azt is elmondta, hogy a nyugati országrészben azért nem gondolkodtak, mert ahhoz a régióhoz nagyon közel van az osztrák Red Bull Ring, ahol már rendeznek MotoGP-viadalokat.

„Egy kelet-közép-európai centrumpálya gondolatából született meg ez a Miskolc-Debrecen-Nyíregyháza hármas által határolt terület, amelyen fontosnak érezzük a régiófejlesztést, ehhez egy ilyen pálya jelentős mértékben hozzá tud járulni, a koronaékszer pedig természetesen a minden évben sorra kerülő világbajnoki futam lesz" – mondta Weingartner Balázs.

Az elnök-vezérigazgató arról is beszélt, hogy a HUMDA feladatai között szerepel a sportdiplomáciai kapcsolattartás, valamint az autó-motorsportot érintő „komplex szemléletmódváltás”. Utóbbi alapját az adja, hogy az autóipar a bruttó hazai termék (GDP) jelentős arányát kiteszi, és az ehhez kapcsolódó új beruházások mértékét tekintve Magyarország számára ez a terület „kitörési pontot” jelenthet a koronavírus-járvány okozta válság után is.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik