MotoGP: Rossinak ma tényleg meglehet a kétszázadik

KOVÁCS NIKOLETTKOVÁCS NIKOLETT
Vágólapra másolva!
2020.09.13. 10:56
null
Valentino Rossi 200. alkalommal lehet dobogós (Fotó: AFP)
Yamaha-dominanciával zárult a szombati időmérő Misanóban, de hogy a mai verseny is ilyen egyértelmű lesz-e számukra, az még korántsem biztos.

A pole-ból induló Maverick Vinalesnek ez a 11. rajtelsősége a királykategóriában, amiből csupán kettőt tudott győzelemre váltani. „Egyáltalán nem gondolok az eredményre, az egyedüli célom, hogy végre jól érezzem magam a versenyen” – mondta a spanyol még szombaton.

A pálya statisztikája nem Vinalesnek kedvez, hiszen 2007 óta (akkor tért ide vissza a sorozat) csupán három alkalommal sikerült az első helyről indulónak megnyernie a futamot. Rögtön 2007-ben Casey Stoner, 2009-ben Valentino Rossi, egy évvel később pedig Dani Pedrosa tudott szombaton és vasárnap is a leggyorsabb lenni.

Tizenegy évvel később Valentino Rossi akár a győzelemre is esélyes lehet ma, de a dobogós helyek valamelyikét elcsípni szinte kötelező lenne számára hétvégi teljesítményét elnézve. Ha ez sikerül, akkor a Doktor 200. alkalommal állhatna fel a pódiumra a királykategóriában, ami őrületes szám.

A MotoGP-érában ugyan most először történt meg, hogy szombaton az első négy hely mindegyikét sikerült megszerezniük a yamahásoknak, a királykategória teljes történetét visszanézve azonban nem egyedülálló ez a részsiker. Az 1988-as jerezi futamon már megadatott nekik, akkor Eddie Lawson, Wayne Rainey, Kevin Magee és Christian Sarron is az első sorból startolhatott, ahogy a regnáló világbajnok, Wayne Gardner is.

Igen, akkor nem hárman, hanem öten sorakoztak fel egymás mellett a rajtrácson.

Jack Miller bízik abban, hogy a hangvillások sikere azért nem lesz ennyire kézenfekvő vasárnap. „Egy jó rajt kell, aztán megpróbálunk a közelükben maradni. Jerezben Fabio el tudott lépni, a többiek nem annyira, szerintem ez most szorosabb verseny lesz” – bizakodott az ausztrál.

A suzukis Álex Rinsnek szintén biztató a versenytempója, a még mindig mankóval közlekedő Pecco Bagnaia pedig abban bízik, hogy a többiekkel való küzdelem majd elvonja a figyelmét a lábáról, és nem lesz gondja a verseny alatt. Elsődleges célja, hogy befejezze a futamot.

A Moto2-es rajtelsőséget megszerző Sam Lowes a boxutcából indul majd, a Stájer Nagydíjon okozott balesetért kapott büntetése okán, így Remy Gardner vághat ma neki a távnak az első rajtkockából, mellőle pedig Luca Marini és Marco Bezzecchi.

FRISSÍTÉS

Remy Gardner hatalmasat bukott a reggeli bemelegítő edzésen és megsérült, így nem tud rajthoz állni a mai futamon. Bár az ausztrál saját lábán hagyta el a kavicságyat, bal lábán és kezén is törést állapítottak meg, így értelemszerűen nincs versenyzésre alkalmas állapotban.

Card

A szombati nap vezető témája a rádiókommunikáció bevezetése volt, amiről részleteket az alábbi videóból tudhatnak meg.

Legfrissebb hírek

Tíz Márquez-dupla után megtört a családi hegemónia a sprinteken

Egyéb autó-motor
Tegnap, 16:12

Schmidt Ádám: Mindig keressük a megoldásokat a hozzánk eljutott problémákra

Egyéb egyéni
2025.07.07. 12:10

Sikeres volt Álex Márquez kézműtétje, de nem tudni, mikor térhet vissza

Egyéb autó-motor
2025.06.30. 14:04

MotoGP: Álex Márquez a kezét törte, Marc Márquez előnye már 68 pont

Egyéb autó-motor
2025.06.29. 15:10

MotoGP: Marc Márquez nyerte a sprintfutamot Assenben

Egyéb autó-motor
2025.06.28. 17:30

MotoGP: a Balaton Park Circuit készen áll, a csapatok már tesztelnek a Magyar Nagydíjra

Egyéb autó-motor
2025.06.26. 18:27

Minden jogi akadály elhárult, a Liberty Mediához kerül a MotoGP

Egyéb autó-motor
2025.06.23. 18:22

MotoGP: Marc Márquez mindent vitt Mugellóban

Egyéb autó-motor
2025.06.22. 14:52
Ezek is érdekelhetik