MotoGP: Danilo Petrucci KTM motoron folytatja – hivatalos

KOVÁCS NIKOLETTKOVÁCS NIKOLETT
Vágólapra másolva!
2020.06.25. 18:48
null
Pit Beirer és Petrucci a megállapodás után (Fotó: KTM)
Pol Espargaró közeledése a HRC-hez új helyzet elé állította az osztrák gyárat, hiszen találniuk kellett valakit a tapasztalt spanyol helyére. Danilo Petrucci neve hamar felkerült az esélyesek listájára, olyannyira, hogy az olasz és menedzsere múlt hét szerdán Ausztriába látogatott. A mai napon bejelentették, hogy Petrux valóban a KTM-nél folytatja, azonban annak szatellit alakulatában, a Tech3-nál.

A KTM sajtóanyaga arról is beszámol, hogy Espargaró helyére a gyári csapathoz Miguel Oliveria érkezik, aki jelenleg a Tech3 pilótája.

A francia alakulat ugyan szatellit csapatként működik, de teljes gyári támogatást élvez, azaz mind a négy pilóta ugyanolyan KTM RC16 nyergében állhat majd rajthoz 2021-ben.

Ami a gyári csapatot illeti, Oliveira így Brad Binder csapattársa lesz, akivel már Moto2-ben és Moto3-ban is egymás mellett versenyeztek.

„Boldogok vagyunk, hogy Danilót a családban üdvözölhetjük – nyilatkozta Pit Beirer, a KTM Motorsport igazgatója. – A tapasztalata sokat számít, ahogy az is, hogy nagyon elkötelezett, mindezt pedig a megfelelő hozzáállással. Hisszük, hogy van még mit megmutatnia a MotoGP-ben.”

Danilo egy olyan ember, akit nagyon tisztelek. Ő egy »normális« srác, aki mindig köszön mindenkinek, akinek személyes varázsa van és nagyon jó humora. Ráadásul – ami talán még fontosabb is ennél – csapatjátékos és MotoGP-futamgyőztes. A tapasztalata és a tudása segíteni fog, hogy a MotoGP-projektünk tovább fejlődjön. A tény, hogy a négy pilóta közül a legtapasztaltabb a Tech3 színeiben fog versenyezni mutatja, hogy nincs szatellit és gyári csapat, hanem négy gyári KTM-versenyző van” – tette hozzá Hervé Poncharal, a Red Bull KTM Tech3 csapat tulajdonosa és vezetője.

A közlemény nem tér ki rá, de Petrucci szerződése egy plusz egy évre szól, csapattársa pedig Iker Lecuona lesz, aki tehát marad jelenlegi helyén. Lecuona a mezőny legfiatalabb pilótája.

A következő bejelentést a HRC-től várjuk Espargaró kapcsán, de addig annak is el kell dőlnie, hogy Álex Márquez hol folytatja, egész pontosan az LCR-csapatnál melyik jelenlegi pilóta helyét kapja majd meg

Mindeközben a Ducatinak és Andrea Doviziosónak továbbra sem sikerült még megállapodásra jutnia a folytatás kapcsán. Gigi Dall'Igna úgy nyilatkozott, hogy „jelenleg Dovi térfelén pattog a labda”, és az anyagiakon múlik majd, hogy lesz-e folytatása a közös munkának.

Legfrissebb hírek

Hatalmasat esett a MotoGP címvédője, több bordája is eltört

Egyéb autó-motor
2025.04.14. 10:42

Marc Márquez továbbra is hibátlan az időmérőkön és a sprintfutamokon

Egyéb autó-motor
2025.04.12. 19:40

MotoGP: a hétvégi Katari Nagydíjon visszatér a címvédő Jorge Martín

Egyéb autó-motor
2025.04.10. 14:44

Gyorsaságimotoros-vb: Katarban tér vissza a címvédő Jorge Martín

Egyéb autó-motor
2025.04.08. 12:07

MotoGP: újabb öt évig lesz Francia Nagydíj

Egyéb autó-motor
2025.04.02. 15:08

Márquez az élről szállt el, Bagnaia nyerte az Egyesült Államok Nagydíját a MotoGP-ben – videó

Egyéb autó-motor
2025.03.30. 22:39

MotoGP: hat évig biztosan lesz Valenciai Nagydíj

Egyéb autó-motor
2025.03.25. 16:57

MotoGP: Marc Márquez duplázott az Argentin Nagydíjon

Egyéb autó-motor
2025.03.16. 20:25
Ezek is érdekelhetik