MotoGP: eső, esések, kenguru – csak egy átlagos nap Phillip Islanden

KOVÁCS NIKOLETTKOVÁCS NIKOLETT
Vágólapra másolva!
2019.10.25. 18:05
null
Eső, esések, kenguru – csak egy átlagos nap Phillip Islanden… és egy őrületes Márquez-mentés (Fotó: Repsol Media/Dorna)
Tegnap még közel harmincfokos hőség tombolt az ausztrál szigeten, ahol a világ egyik leggyönyörűbb és leggyorsabb pályája fekszik. Nem véletlenül sorolja szinte az összes pilóta a kedvencek közé. Csak ne késő ősszel kéne itt versenyezniük... Mert ahogy szinte minden évben, 12 óra leforgása alatt megérkezett a tél, sőt mind a négy évszak tiszteletét tette az Ausztrál Nagydíj első edzésnapján.

A reggeli edzések hidegben és esőben zajlottak, ennek megfelelően esésből sem volt hiány. Főként a Moto2-esek potyognak (ismét ők fogták ki a legrosszabb körülményeket), 13 bukás történt 40 perc alatt, míg a Moto3-asoknál 9, a MotoGP-seknél pedig egy.

Az az egy azonban nem volt kicsi, elszenvedője pedig a friss év újonca, Fabio Quartararo volt.


A francia ugyan kihagyta a második szabadedzést, de szerencséje semmije sem tört el, „csupán” bevérzés keletkezett a bal bokáján. A csapat azonban jobbnak látta, ha az orvosi zöld jelzés ellenére sem engedik pályára a fiatal srácot a benne lévő fájdalomcsillapítók mennyisége miatt.

Nehéz nap vár majd a szatellit yamahásra, hiszen holnapra nagy esőt és szelet jósolnak, azaz szinte biztosan futnia kell a Q1-ben is, és onnan továbbjutni, ha nem a mezőny végéről akar rajtolni.

Ugyanez a veszély a jelek szerint egyelőre nem fenyegeti Maverick Vinalest, aki vízen és szárazon is a leggyorsabb volt ma, ráadásul a délutáni edzésen közel fél másodpercet vert a teljes mezőnyre. Mögötte Andrea Dovizioso és Cal Crutchlow zárta a napot. Marc Márqueznek mozgalmas napja volt. először csapattársába akadt bele utolsó gyors körén, amely nem volt tét nélküli, hiszen ezen múlott, hogy be tud-e jutni egyenesen a Q2-be.

Lorenzo (ki tudja miért) az ideális íven botorkált levezető körében, és állítása szerint mivel nem nézett hátra, nem számított arra, hogy még 3-4 versenyző is gyors körön jön mögötte. Elég érdekes magyarázat egy ötszörös világbajnoktól.

Bár összeértek, és Lorenzo motorjáról egy szárnyacska is letört, nagyobb dráma nem történt, sőt Márqueznek még a továbbjutás is meglett.


Ami Lorenzót illeti, a spanyol ma is a legrosszabb hondásként zárt, hiszen a Nakagamit helyettesítő, a márka motorján most debütáló, Johann Zarco is két és fél tizeddel gyorsabb kört tudott futni.

Márqueznek nem értek véget az izgalmak a fenti esettel. A második szabadedzést követően extra 20 perces gyakorlást iktattak be a szervezők, egy olyat, amelyre a sportág történetében még nem volt példa. A Michelin kérésére biztosították ezt a lehetőséget, hogy a jövő évi gumikeveréket az egyik leggumigyilkosabb pályán is tesztelni tudják.

A nyolcszoros bajnok ezeken az új abroncsokon mutatta be az alábbi mentést, megdöntve korábbi saját rekordját, ezt az esést ugyanis 70.8 fokos dőlésszögből hozta vissza. Ami ugye egyenlő a lehetetlennel. De nem Márquez számára.

„Úgy voltam vele, hogy mielőtt feladom, adok rá gázt, aztán meglátjuk, hogy mi lesz belőle – mondta az esetről. – Az öcsémnek volt egy nagy mentése Motegiben, szóval meg kellett próbálnom kiegyenlíteni, de szerintem még mindig ő a jobb.”


Andrea Iannone állati találkozásai újabb fejezetükhöz érkeztek, ezúttal szerencsére kontaktus nélkül mindenki épségben távozott a helyszínről.


Nem úgy, mint szegény sirály négy éve...

Legfrissebb hírek

MotoGP: Marc Márquez sorozatban hatodszor győzött az Osztrák Nagydíjon

Egyéb autó-motor
13 órája

MotoGP-gyorstalpaló 1. rész

Egyéb autó-motor
21 órája

MotoGP: ingyenes expressz indul a Magyar Nagydíjra

Egyéb autó-motor
2025.08.15. 16:32

MOTOGP NYEREMÉNYJÁTÉK JÁTÉKSZABÁLYZATA 

Egyéb autó-motor
2025.08.15. 13:07

MotoGP: Az év botrányát a nagyfőnök állította le – a regnáló világbajnok el akarta hagyni csapatát

Egyéb autó-motor
2025.08.14. 09:29

Márquez vs. Márquez – a motorsportban ilyenre még nem volt példa

Egyéb autó-motor
2025.08.12. 13:22

A kétszeres MotoGP-világbajnok alulmúlja önmagát – mentális összeomlás vagy tényleg a motorral van gond?

Egyéb autó-motor
2025.08.11. 11:21

MotoGP: a legmélyebb pokolból újra a csúcson. Történelmi szezonnak vagyunk szemtanúi?

Egyéb autó-motor
2025.08.10. 08:57
Ezek is érdekelhetik