MotoGP: az első edzésnapon szárnyaltak a Yamahák Misanóban

KOVÁCS NIKOLETT (MISANO)KOVÁCS NIKOLETT (MISANO)
Vágólapra másolva!
2019.09.14. 09:42
null
Jól kezdtek a Yamahák és Rossi is bizakodhat (Fotó: Hantos László)
Régen zártak ennyire jó napot a hangvillások, az első edzésnapon az első öt pilóta közül négy Yamaha nyergében ül. A leggyorsabb kört Maverick Vinales jegyezte, őt követte Fabio Quartararo, majd a harmadik helyre „betolakodó” hondás, Marc Márquez.

Csendesebb időszakához érkezett a világbajnokság, legalábbis ami a királykategóriát illeti. A legnagyobb kérdés jelenleg, hogy Márqueznek hány ponttal sikerül növelnie 78 pontos előnyét, és vajon mikor avatják nyolcadszor is világbajnokká.

A spanyolnak kedvez az első misanói edzésnap eredménye, hiszen legnagyobb riválisa a bajnokságban, Andrea Dovizioso csak a 10. helyről várja a mai folytatást, és bizony javítania kell, ha egyenes ágon a Q2-be akar kerülni.

A helyi szurkolók, a „sárga nép” számára ígéretesen indult a San Marinó-i Nagydíj hétvégéje, hiszen hősük, Valentino Rossi a negyedik helyen zárta a pénteki napot, és bár két márkatársa is gyorsabb volt nála, az idei évben több rossz pénteket láthattunk a Doktortól, mint jót.

A versenyzőknek a legnagyobb kihívást a korábbiaktól teljesen eltérő, jóval kisebb tapadás okozza.

Erről és további háttérsztorikról helyszínen tartózkodó kollégánk mesél az alábbi videóban.

Legfrissebb hírek

MotoGP: Marc Márquez sorozatban hatodszor győzött az Osztrák Nagydíjon

Egyéb autó-motor
2025.08.17. 15:45

MotoGP-gyorstalpaló 1. rész

Egyéb autó-motor
2025.08.17. 08:15

MotoGP: ingyenes expressz indul a Magyar Nagydíjra

Egyéb autó-motor
2025.08.15. 16:32

MOTOGP NYEREMÉNYJÁTÉK JÁTÉKSZABÁLYZATA 

Egyéb autó-motor
2025.08.15. 13:07

MotoGP: Az év botrányát a nagyfőnök állította le – a regnáló világbajnok el akarta hagyni csapatát

Egyéb autó-motor
2025.08.14. 09:29

Márquez vs. Márquez – a motorsportban ilyenre még nem volt példa

Egyéb autó-motor
2025.08.12. 13:22

A kétszeres MotoGP-világbajnok alulmúlja önmagát – mentális összeomlás vagy tényleg a motorral van gond?

Egyéb autó-motor
2025.08.11. 11:21

MotoGP: a legmélyebb pokolból újra a csúcson. Történelmi szezonnak vagyunk szemtanúi?

Egyéb autó-motor
2025.08.10. 08:57
Ezek is érdekelhetik