Rali: Herczig a top5-ben a római Európa-bajnoki futamon

TÓTH ANITATÓTH ANITA
Vágólapra másolva!
2019.07.20. 20:59
null
Herczig Norbert az 5. helyen áll Rómában (Fotó: Mol Racing Team)
Remek hajrájának köszönhetően az előkelő 5. helyről várhatja az Európa-bajnokság olasz futamának záró napját a Herczig Norbert, Ferencz Ramón kettős.

Giandomenico Basso hazai pályán megmutatta riválisainak, hogy nem véletlenül szerzett két Európa-bajnoki címet (2006, 2009), ugyanis nagyszerű versenyzéssel vezet a Róma ralin – igaz, alig több mint félperces előnye a címvédő Alekszej Lukjanuk előtt azért korántsem nevezhető megnyugtatónak, inkább csak lélektaninak. Főleg ha hozzátesszük, hogy az orosz versenyző kapott egy defektet, egy másik szakaszon pedig túlmelegedtek a fékjei.

Sokkal fontosabb hír viszont a magyar drukkerek számára, hogy a Herczig Norbert, Ferencz Ramón kettős is nagyon jól áll az aszfaltos viadalon.

Az első kört a 9. helyen zárták, ám ez nem adott okot az aggodalomra, hiszen az volt a terv, hogy óvatosan kezdenek, megnézik maguknak a pályákat, aztán a második körre harciasabb üzemmódra váltanak.

„Sikerült tartanunk magunkat az eredeti elképzelésünkhöz, és gyorsultunk délelőtthöz képest – nyilatkozta a négyszeres abszolút magyar bajnok Herczig, aki az 5. helyen áll a versenyen. – A nap végére teljesen elfogytak a gumijaink, de amíg működtek, jó tempót diktáltunk, és élveztük is az autózást. Jelenleg az ötödik helyen állunk, és nem vagyunk nagyon nagy hátrányban, úgyhogy a dobogó alsó foka sincs elérhetetlen távolságra, de a mögöttünk jövők is elég közel vannak, úgyhogy nem csupán előre, hanem hátra is nézegetnünk kell.”

No igen, Chris Ingram mindössze 1.7 másodperces hátránnyal követi a második Európa-bajnoki szezonját futó magyar versenyzőt, ami azt jelenti, hogy éles csatára kell számítani

RÓMA RALI, AZ EB 5. FUTAMA
Abszolút sorrend 6 gyorsasági szakasz után
1. Giandomenico Basso, Lorenzo Granai (olasz, Skoda Fabia R5) 1:06:28.3
2. Lukjanuk, Arnautov (orosz, Citroen C3 R5) 36.3 másodperc hátrány
3. Campedelli, Canton (olasz, Ford Fiesta R5) 1:01.4 perc h.

5. Herczig, Ferencz (magyar, Volkswagen Polo R5) 1:40.3 p h.

23. Érdi, Kovács S. (magyar, Skoda Fabia R5) 7:54.9 p h.

Legfrissebb hírek

Péntektől már „élesben” száguldanak a párosok Veszprém környékén

Egyéb autó-motor
2025.05.08. 20:17

Herczig Norbert: A hazai pálya mellettünk szól

Egyéb autó-motor
2025.05.07. 20:13

Csomós Miklós: Nem feltétlenül a leggyorsabb nyer majd

Egyéb autó-motor
2025.05.06. 23:19

Turán Frigyes új autóval az országos bajnokság éllovasaként áll rajthoz Veszprémben

Egyéb autó-motor
2025.05.05. 20:12

Itt a nevezési lista, az ERC sztárjai is indulnak a Rally Hungaryn

Egyéb autó-motor
2025.05.01. 14:12

Rovanperä győzött a Kanári-szigetek ralin

Egyéb autó-motor
2025.04.27. 16:03

Turán nyerte meg az idénynyitót; drogfogyasztás miatt zártak ki egy párost

Egyéb autó-motor
2025.04.06. 17:16

Hadik András állja a sarat a rali Eb idénynyitó futamán

Egyéb autó-motor
2025.04.05. 20:01
Ezek is érdekelhetik