Rali Eb: teljes szezont megy a Herczig, Ferencz kettős

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.06.01. 18:24
Az előzetes tervekkel ellentétben mégsem hagyja ki a rali Európa-bajnokság (ERC) júliusban sorra kerülő olaszországi versenyét a Herczig Norbert, Ferencz Ramón kettős, így a MOL Racing Team párosa a szezon mind a nyolc futamán rajthoz áll.

A menedzsment szombati közleménye szerint a Volkswagen GTI R5-tel versenyző duó azért döntött úgy, hogy mégis elindul a római futamon, mert csak így van lehetősége megszerezni a szükséges pályarutint.

„Legutóbb kiderült, nagyon nehéz a helyzetünk akkor, ha nincs pályaismeret” – idézte a közlemény Hercziget, aki arra utalt, hogy Lettországban korábban még nem versenyeztek, s csak a 14. helyen zártak.

„Számunkra a római viadal is ugyanolyan sötét lónak számít, mint a lett, és mi már előre gondolkodunk. Ha jövőre teljes szezont szeretnénk menni, nem engedhetjük meg magunknak, hogy ismeretlen környezetbe kerüljünk, ezért döntöttünk úgy, hogy már az idén megismerkedünk a római gyorsasági szakaszokkal” – tette hozzá a pilóta.

Herczigék az idei első, Azori-szigeteken rendezett versenyt műszaki hiba miatt nem tudták befejezni, majd a Kanári-szigeteken negyedikek lettek, ezután végeztek a 14. pozícióban Lettországban.

Az ERC-sorozat következő versenyhétvégéjére Lengyelországban kerül sor június végén, majd Olaszország, Csehország és Ciprus következik, a szezon november elején a Nyíregyházán és környékén rendezendő magyarországi futammal fejeződik be.

Legfrissebb hírek

Rali Eb: visszatér a mezőnybe Herczig Norbert

Egyéb autó-motor
2025.02.07. 13:19

Rali Eb: május elején, ismét Veszprém környékén lesz a magyarországi futam

Egyéb autó-motor
2024.11.18. 17:16

Rali: ifjabb Érdi Tibor a Historic kategória abszolút kontinensbajnoka

Egyéb autó-motor
2024.11.11. 10:56

Rali: Herczig Norbert és fia is ott lesz a Diósgyőr ralin

Egyéb autó-motor
2023.09.22. 14:41

Portugál rali: Rovanperä győzött, László a 26., Herczig kiesett

Egyéb autó-motor
2023.05.14. 21:05

Horvát rali: Herczignek a célba érés a legfontosabb

Egyéb autó-motor
2023.04.14. 10:29

Rali: a világbajnokságon indul a Herczig, Ferencz kettős

Egyéb autó-motor
2022.12.21. 18:10

Rali Eb: Nagyon nehéz futamunk volt Csehországban – Herczig

Egyéb autó-motor
2022.08.30. 13:34
Ezek is érdekelhetik