WTCR: csapatutasítás miatt állhatott dobogóra Michelisz

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.05.19. 22:03
Rajtpozíciójában, a harmadik helyen ért célba Michelisz Norbert a túraautó-világkupa (WTCR) zandvoorti hétvégéjének utolsó versenyén. Márkatársa, Augusto Farfus már a rajtnál elvette tőle ezt a pozíciót, de Michelisz visszaállt a dobogót érő helyre az utolsó körben – mint kiderült, a Hyundai csapatutasításának köszönhetően.

A hollandiai hétvége záró futamaa csapatutasításokról szólt. A Lynk & Cónál kétszer is belenyúltak a versenybe ily módon, ám már a leintésnél sejteni lehetett, hogy a Hyundainál is alkalmazták a csapatutasítást, és emiatt került Michelisz Norbert az utolsó körben Augusto Farfus elé. A futamot követően a magyar pilóta elárulta: valóban a csapatnak köszönhetően végezhetett a harmadik helyen a zandvoorti utolsó versenyen.A hollandiai hétvége záró futamaa csapatutasításokról szólt. A Lynk & Cónál kétszer is belenyúltak a versenybe ily módon, ám már a leintésnél sejteni lehetett, hogy a Hyundainál is alkalmazták a csapatutasítást, és emiatt került Michelisz Norbert az utolsó körben Augusto Farfus elé. A futamot követően a magyar pilóta elárulta: valóban a csapatnak köszönhetően végezhetett a harmadik helyen a zandvoorti utolsó versenyen.

„Augustónak kellene itt állnia helyettem – mondta a dobogózás után Michelisz. – Megérdemelte volna, hogy felálljon a pódiumra, de megszületett a döntés, miszerint megelőzhettem. Persze, ha elég szerencsés vagy, megragadod a lehetőséget, de végső soron csak azt tudom mondani, hogy gratulálok a csapatnak, és köszönöm Augustónak.”

Michelisz később az Instagram-oldalán is közzétett egy bejegyzést, amelyben kifejezte a háláját márkatársának.

 


 

Legfrissebb hírek

Emlékezetes F1-es idény, Michelisz újabb bajnoki címe és a fiatalok feltörekvése – 2024 az autósportban

Egyéb autó-motor
2024.12.30. 16:44

Ezek voltak 2024 magyar sportsikerei

Egyéb egyéni
2024.12.27. 15:25

Verstappen Ruandában vette át a világbajnoki trófeát, Micheliszt és Kisst is díjazták

F1
2024.12.14. 09:54

Egyéves hosszabbítással 2026-ban még lesz F1-es futam Hollandiában, utána viszont nem

F1
2024.12.04. 10:17

„Tapasztalatot nem lehet venni” – interjú a címet védő Michelisz Norberttel

Képes Sport
2024.12.02. 13:20

„Semmilyen helyzettől nem várok semmit” – hazatért a háromszoros világbajnok Michelisz Norbert

Egyéb autó-motor
2024.11.19. 18:02

TCR World Tour: Michelisz ötödikként ért célba az utolsó versenyen, és megvédte a bajnoki címét!

Egyéb autó-motor
2024.11.17. 07:10

TCR World Tour: szakad az eső Makaóban, elhalasztották a záró futamot

Egyéb autó-motor
2024.11.17. 05:09
Ezek is érdekelhetik