WTCR: kétautós csapatok lesznek, az első 15-öt pontozzák

Vágólapra másolva!
2018.12.04. 18:49
A túraautó világkupa szervezője bejelentette, hogy a 2019-es idényben a csapatoknak két autót kell indítaniuk, és egy márka nem szerepelhet két csapatnál (azaz négy autónál) többel a bajnokságban.

Francois Ribeiro, a sorozat vezetője az új márkák miatt döntött a négyes limit mellett. Az idén az Audi hat, a Honda öt autót indított, erre a jövőben nem lesz lehetőségük.Francois Ribeiro, a sorozat vezetője az új márkák miatt döntött a négyes limit mellett. Az idén az Audi hat, a Honda öt autót indított, erre a jövőben nem lesz lehetőségük.

„Nem lesznek egy- vagy háromautós csapatok, mindenki két kocsit indíthat” – mondta Ribeiro, aki jelezte, ha egy márka két istállót szerepeltet, a színezésükben és a csapatnévben el kell térniük egymástól.

Amikor a Hyundai bejelentette, hogy Michelisz Norbert a pilótája marad 2019-ben, azt is közölte, hogy az idei bajnok Gabriele Tarquini mellett a brazil Augusto Farfus és a holland Nick Catsburg versenyez majd a dél-koreai márka autóival.

A pontozás is változik, jövőre már az első időmérő legjobbjainak is osztanak pontokat, a versenyeken pedig az első tíz helyett az első 15-öt jutalmazzák. Erre azért lesz szükség, mert Ribeiro reményei szerint 30-nál is több induló lesz a WTCR-ben.

A WTCR terveit és a jövő évi versenynaptárat az FIA motorsport világtanácsának el kell fogadnia.

Legfrissebb hírek

TCR World Tour: Björk nyert; Michelisz 13. a második portugáliai futamon

Egyéb egyéni
2025.07.06. 18:40

TCR World Tour: Ehrlacher rajt-cél győzelmet aratott; Michelisz ötödik az első portugáliai versenyen

Egyéb egyéni
2025.07.06. 13:35

TCR World Tour: Michelisz hatodik a piros zászlókkal tarkított portugáliai időmérőn

Egyéb egyéni
2025.07.05. 19:05

TCR World Tour: Michelisz épphogy lecsúszott a dobogóról a második monzai futamon

Egyéb egyéni
2025.06.22. 12:18

TCR World Tour: magabiztos Michelisz-győzelem az első monzai versenyen

Egyéb egyéni
2025.06.21. 15:39

TCR World Tour: Michelisz-pole pozíció a monzai időmérőn

Egyéb egyéni
2025.06.21. 10:28

TCR World Tour: Ehrlacher a sikerével a bajnokság élére állt; Michelisz 5. az utolsó valenciai futamon

Egyéb egyéni
2025.06.15. 16:12

TCR World Tour: Girolami aratott győzelmet; Michelisz 11. lett a második spanyolországi versenyen

Egyéb egyéni
2025.06.15. 11:17
Ezek is érdekelhetik