WTCR: Muller nyert, Michelisz pontot szerzett a második versenyen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.09.30. 09:01
null
Muller a rajtnál az élre állt, majd könnyedén megnyerte a második versenyt (Fotó: AFP)
Yvan Muller győzelmével ért véget a túraautó-világkupa (WTCR) második versenye Ningpóban. A francia a rajtnál előzte meg a pole pozícióból induló Mehdi Bennanit, aki végül a második helyen ért célba. Harmadikként Esteban Guerierri látta meg a kockás zászlót. Michelisz számára nem alakult tökéletesen a verseny, de végül a két pontot érő 9. helyen ért célba.

 

A magyar idő szerintma hajnalban megrendezett időmérőnThed Björk szerezte meg a pole pozíciót, a 10. helyen pedig Mehdi Bennani végzett, így a marokkói Volkswagen-versenyző indulhatott az első helyről a fordított rajtrácsos második futamon.

A második pozícióból Yvan Muller vághatott neki a viadalnak – aki mellesleg a bajnoki összetettnek is ebben a pozíciójában áll –, majd következett Yann Ehrlacher a rajtrácson. Michelisz Norbert a 9., Szabó Zsolt a 17., Nagy Norbert pedig a 20. pozícióból kezdhette meg a második versenyt.

A rajt jobban sikerült Muller számára, a francia ugyanis el tudott menni Bennani mellett. A marokkói próbálta visszavenni a vezető helyet, mely következtében kicsit meg is lökte hátulról Muller Hyundaiját, ám végül meg kellett elégednie a második pozícióval.

Kicsit hátrébb Björk megelőzte Micheliszt. Gabriele Tarquini Esteban Guerrierivel ütközött, de a törött autóval sikerült visszakászálódnia a bokszba. Az olaszhoz hasonlóan Jean-Karl Vernay, Timo Scheider és Szabó Zsolt sem a pályán fejezte be az első kört.

Nathanaël Berthon Micheliszt támadta a 9. helyért, és el is ment a Hyundai mellett, ráadásul ezt úgy tette, hogy közben kissé meglökte oldalról a kék-piros színű autót. Michelisz azonban nem hagyta magát, és szinte azonnal visszavette a pozíciót.

Brerthon azonban nem mondott le arról, hogy ismét megelőzze a magyart, és szorosan mögötte maradt. Úgy tűnt, hogy Guerierri autója nem sérült túlságosan a Tarquinivel való koccanás során, és a 9. körben egy gyönyörű előzést bemutatva elment Denis Dupont mellett, ezzel pedig feljött a 6. helyre.

Egy körrel ezután Frédéric Vervischnek sikerült majdnem megelőznie Yann Ehrlacher-t, ez a csata pedig már a dobogót érő harmadik helyért ment. A franciának azonban sikerült visszavernie Vervisch első, sőt, később a második támadását is, de kettejükre közben megérkezett Guerierri. Jött ezután az üzenet, hogy Micheliszt pályaelhagyásért vizsgálják, ráadásul a magyar versenyző mellett – akinek autóján leszakadt a kipufogó – hosszas támadás után elment Berthon.

Vervisch és Ehrlacher kakaskodása mindkét versenyző számára csúnyán ért véget a 12. körben, ugyanis az utóbbi nem hagyott elég helyet Vervischnek, mindketten kicsúsztak, és több pozíciót veszítettek. Ehrlacher-t az utolsó körben Ma Csing-hua forgotta meg, így végül célba sem ért.

Muller azonban könnyedén befejezte a versenyt, és az első helyen látta meg a kockás zászlót. A dobogóra Bennani és Guerierri állhatott még fel. Pontot szerzett továbbá Dupont, Huff, Vervisch, Björk, Berthon, Michelisz és Oriola.

Muller a győzelmével átvette a vezetést a bajnoki összetettben, ugyanis az eddig az élen álló Tarquini nem szerzett pontot a második futamon. Muller előnye 14 pont a veterán olasszal szemben.

A ningpói hétvége programja a 9.40-kor rajtoló harmadik versennyel ér véget.

TÚRAAUTÓ-VILÁGKUPA (WTCR)
NINGPO, MÁSODIK VERSENY

1. Yvan Muller (francia, Hyundai)
2. Mehdi Bennani (marokkói, Volkswagen)
3. Esteban Guerrieri (argentin, Honda) +0.146
4. Denis Dupont (belga, Audi)
5. Rob Huff (brit, Volkseagen)
...
9. Michelisz Norbert (magyar, Hyundai)
...
Szabó Zsolt (magyar, Cupra) feladta
Nagy Norbert (magyar, Cupra) feladta

A vk élcsoportja 20 futam után: 1. Yvan Muller (francia, Hyundai) 232 pont, 2. Tarquini (olasz, Hyundai) 218, 3. Björk (svéd, Hyundai) 203, 4. Michelisz Norbert (magyar, Hyundai) 184, 5. Ehrlacher (francia, Honda) 178, 6. Guerrieri (argentin, Honda) 174, 7. Vernay (belga, Audi) 166, ... 16. Nagy D. (magyar, Hyundai) 36 ... 22. Nagy N. (magyar, Cupra) 18 ... 28. Szabó Zs. (magyar, Cupra) 4

Legfrissebb hírek

Ribakina Ningpóban, Fernandez Oszakában, Medvegyev Almatiban nyert

Tenisz
2025.10.19. 14:09

Babos Tímeáék szettelőnyről elbukták a ningpói döntőt

Tenisz
2025.10.19. 10:41

TCR World Tour: Azcona és Björk nyert; Michelisz pontot szerzett mindkét vasárnapi futamon

Egyéb egyéni
2025.10.19. 10:27

Babos Tímea döntőbe jutott párosban a ningpói tenisztornán, és biztos vb-résztvevő!

Tenisz
2025.10.18. 15:24

TCR World Tour: Buchan nyert; Michelisz 11. az első dél-koreai versenyen

Egyéb egyéni
2025.10.18. 10:09

Babosék sikerrel vették az első fordulót Ningpóban

Tenisz
2025.10.13. 08:50

Focipálya a hallássérülteknek

Minden más foci
2025.09.30. 13:43

TCR World Tour: argentin dobogó, és Michelisz-pontszerzés a második ausztráliai futamon

Egyéb egyéni
2025.09.14. 09:04
Ezek is érdekelhetik