Rali Eb: Herczigék ismét dobogón, ezúttal Cipruson

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.06.17. 21:03
A két hete, Görögországban elért második hely után Herczig Norbert és Ferencz Ramón ismét dobogóra állhatott a rali Európa-bajnokságon (ERC), mivel harmadikok lettek a vasárnap zárult ciprusi futamon.

A MOL Racing Team Facebook-oldalának vasárnapi beszámolója szerint a négyszeres abszolút magyar bajnok pilóta és navigátora számára szerencsésen zárult a viadal. Még úgy is, hogy az utolsó, 13. gyorsaságit defektes gumival fejezték be, s a nyolcadik eredményt érték el. Ugyanakkor az addig összetettben vezető katari Nasszer al-Attijah autójának technikai problémája adódott, s végül két és fél perccel ment lassabb időt a gyorsaságin mint a magyar pilóta, és visszaesett Herczig mögé az összetett negyedik helyére.

A viadal honlapja alapján a verseny másik két magyar indulója közül Botka Dávid a hetedik helyen zárt, míg Bereczki Norbert a 20. pozícióban végzett az abszolút versenyben.

Herczig és navigátora hosszú évtizedek óta az első magyar kettős, amely teljes szezont teljesít az ERC legmagasabb kategóriájában. A ciprusi futam után Olaszországban, Csehországban, Lengyelországban és Lettországban versenyez a mezőny.

CIPRUS RALI (13 gyorsasági szakasz, 205.41 km)
1. Szimosz Galatariotisz, Antonisz Joannu (ciprusi, Skoda Fabia R5) 1:55:40.2 óra
2. Bruno Magalhaes, Hugo Magalhaes (portugál, Skoda Fabia R5) 0.6 másodperc hátrány
3. Herczig Norbert, Ferencz Ramón (Skoda Fabia R5) 1:21.4 perc hátrány
...7. Botka Dávid, Mesterházi Márk (Skoda Fabia R5) 3:38.5 p h.
...20. Bereczki Norbert, Géczi Tamás (Suzuki Swift Sport) 25:42.8 p h.

Legfrissebb hírek

Péntektől már „élesben” száguldanak a párosok Veszprém környékén

Egyéb autó-motor
2025.05.08. 20:17

Herczig Norbert: A hazai pálya mellettünk szól

Egyéb autó-motor
2025.05.07. 20:13

Csomós Miklós: Nem feltétlenül a leggyorsabb nyer majd

Egyéb autó-motor
2025.05.06. 23:19

Turán Frigyes új autóval az országos bajnokság éllovasaként áll rajthoz Veszprémben

Egyéb autó-motor
2025.05.05. 20:12

Itt a nevezési lista, az ERC sztárjai is indulnak a Rally Hungaryn

Egyéb autó-motor
2025.05.01. 14:12

Rovanperä győzött a Kanári-szigetek ralin

Egyéb autó-motor
2025.04.27. 16:03

Turán nyerte meg az idénynyitót; drogfogyasztás miatt zártak ki egy párost

Egyéb autó-motor
2025.04.06. 17:16

Hadik András állja a sarat a rali Eb idénynyitó futamán

Egyéb autó-motor
2025.04.05. 20:01
Ezek is érdekelhetik