Autósport: Herczig Norbert elégedett a szezonrajttal

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.03.27. 10:20
Elégedett a szezonkezdéssel Herczig Norbert, aki újoncként hatodik lett a hétvégén a rali Európa-bajnokság (ERC) nyitófutamán az Azori-szigeteken.

A négyszeres abszolút magyar bajnok pilóta az M4 Sport Sportreggeli című műsorában kedden azt mondta, előzőleg aláírta volna ezt a helyezést.

„Sok kalandban volt részünk, mire ki tudtuk préselni ezt az eredményt. Volt, hogy én hibáztam, de szerencsére csak könnyen pótolható »csingilingi« alkatrészek sérültek” – fejtette ki, hozzátéve: négy nappal korábban elutaztak a portugál szigetcsoportra, hogy szokják az Eb légkörét, majd csütörtök délutántól szombat estig tartott a verseny. Mint menet közben a vetélytársaktól megtudta, ez volt a nyolcállomásos Eb legnehezebb futama.

A MOL Racing Team pilótája elmondta, húsz éve indul a magyar bajnokságban, és néhány külföldi futamot leszámítva nem járt máshol, ezért furcsa volt számára úgy készülődni, hogy repülővel-hajóval jut majd el a versenyfelszerelés a helyszínre.

Ami az Eb-célkitűzést illeti, Herczig Norbert úgy fogalmazott, hogy új navigátorával, Ferencz Ramónnal egyelőre hátrányban vannak azokhoz képest, akik már ismerik a szakaszokat és versenyeztek rajtuk, mivel az előzetes bejárásokra utcai autóval és tempóban kerül sor.

„A cél az, hogy megvessük a lábunkat, és megpróbáljuk befejezni a versenyeket, ezzel együtt természetesen nem kirándulni megyünk” – szögezte le, hozzátéve, hogy három évet adott maguknak maradandót alkotni az Eb-n.

A Skoda Fabia R5-össel induló Herczig következő Eb-futamára májusban kerül sor a Kanári-szigeteken, ahol elmondása szerint főleg aszfalton fognak száguldani.

Legfrissebb hírek

Péntektől már „élesben” száguldanak a párosok Veszprém környékén

Egyéb autó-motor
2025.05.08. 20:17

Herczig Norbert: A hazai pálya mellettünk szól

Egyéb autó-motor
2025.05.07. 20:13

Csomós Miklós: Nem feltétlenül a leggyorsabb nyer majd

Egyéb autó-motor
2025.05.06. 23:19

Turán Frigyes új autóval az országos bajnokság éllovasaként áll rajthoz Veszprémben

Egyéb autó-motor
2025.05.05. 20:12

Itt a nevezési lista, az ERC sztárjai is indulnak a Rally Hungaryn

Egyéb autó-motor
2025.05.01. 14:12

Rovanperä győzött a Kanári-szigetek ralin

Egyéb autó-motor
2025.04.27. 16:03

Turán nyerte meg az idénynyitót; drogfogyasztás miatt zártak ki egy párost

Egyéb autó-motor
2025.04.06. 17:16

A hétvégén Diósgyőrben kezdődik az országos ralibajnokság

Egyéb autó-motor
2025.04.03. 15:24
Ezek is érdekelhetik