WTCR: Michelisz elhagyja a Hondát, másik gyártóval indul idén – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2018.01.27. 16:25
null
Egyelőre nem tudni, hol és milyen csapat színeiben versenyez Michelisz az idén (Fotó: AFP)
A motorsport.com értesülései szerint Michelisz Norbert távozik a Hondától, és a WTCR 2018-as idényétől a Hyundai versenyzője lesz.

Michelisz Norbert szerződése a Hondával a tavalyi idény végén lejárt, így jelenleg nem tudni, hol versenyez 2018-ban a magyar pilóta. A WTCC-t – mely sorozatnak tavaly vb-ezüstérmese lett – az idei szezonra összevonták a TCR-rel, és WTCR néven indul új sorozat. Michelisz elmondása szerint szeretné megmérettetni magát ebben a szériában.

A legfrissebb hírek szerint ezt nem a Honda, hanem a Hyundai színeiben teheti meg. Ez viszont azt jelenti, hogy nem lesz saját csapatának, az M1RA-nak a beugró versenyzője, ugyanis ez az alakulat továbbra is Honda-autókkal áll rajthoz a versenyeken.

Bár a jelentkezési határidő a WTCR 2018-as idényére a hónap végén lejár, hivatalosan eddig csupán egy csapat és két versenyző indulásáról tudni, így sok még a kérdőjel a mezőny tagjait illetően.

Legfrissebb hírek

TCR World Tour: Björk nyert; Michelisz 13. a második portugáliai futamon

Egyéb egyéni
2025.07.06. 18:40

TCR World Tour: Ehrlacher rajt-cél győzelmet aratott; Michelisz ötödik az első portugáliai versenyen

Egyéb egyéni
2025.07.06. 13:35

TCR World Tour: Michelisz hatodik a piros zászlókkal tarkított portugáliai időmérőn

Egyéb egyéni
2025.07.05. 19:05

TCR World Tour: Michelisz épphogy lecsúszott a dobogóról a második monzai futamon

Egyéb egyéni
2025.06.22. 12:18

TCR World Tour: magabiztos Michelisz-győzelem az első monzai versenyen

Egyéb egyéni
2025.06.21. 15:39

TCR World Tour: Michelisz-pole pozíció a monzai időmérőn

Egyéb egyéni
2025.06.21. 10:28

TCR World Tour: Ehrlacher a sikerével a bajnokság élére állt; Michelisz 5. az utolsó valenciai futamon

Egyéb egyéni
2025.06.15. 16:12

TCR World Tour: Girolami aratott győzelmet; Michelisz 11. lett a második spanyolországi versenyen

Egyéb egyéni
2025.06.15. 11:17
Ezek is érdekelhetik