F2: három futammal a vége előtt eldőlt a bajnoki cím sorsa

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.10.07. 18:43
Az egész szezon során magabiztosan teljesített Charles Leclerc, a Prema versenyzője így három futammal a szezon vége előtt megérdemelten hódította el a Formula–2 bajnoki címét.

A spanyolországi Jérezben rendezték a Formula–2 (korábbi nevén GP2) utolsó előtti versenyhétvégéjét, melynek első versenyén egészen az utolsó körig simának tűnt Charles Leclerc győzelme, ám akkor pályára küldték a biztonsági autót, miután a nyári hungaroringi F1-es teszten szintén autóba ülő Santino Ferrucci és Macusita Nobuharu összeakaszkodott. Leclerc nagyjából öt másodperces előnye eltűnt, és egészen a kockás zászló lengetéséig kemény védekezésre kényszerült Oli Rowland ellen. A monacói végül kiállta a próbát: két tizedmásodperces előnnyel ért célba, ezzel elhódította a bajnoki trófeát.Formula–2 (korábbi nevén GP2) utolsó előtti versenyhétvégéjét, melynek első versenyén egészen az utolsó körig simának tűnt Charles Leclerc győzelme, ám akkor pályára küldték a biztonsági autót, miután a nyári hungaroringi F1-es teszten szintén autóba ülő Santino Ferrucci és Macusita Nobuharu összeakaszkodott. Leclerc nagyjából öt másodperces előnye eltűnt, és egészen a kockás zászló lengetéséig kemény védekezésre kényszerült Oli Rowland ellen. A monacói végül kiállta a próbát: két tizedmásodperces előnnyel ért célba, ezzel elhódította a bajnoki trófeát.

Ugyanis előnye a pontversenyben 68 pontra nőtt Rowlanddel szemben, amely már matematikailag is behozhatatlan, így a Ferrari pártfogoltjának már nincs miért aggódnia a holnapi sprintfutamon és az utolsó versenyhétvége két megmérettetésén Abu-Dzabiban.

Kérdés, hogy a következő lépés a Formula–1 lesz-e a fiatal pilóta számára. A hírek szerint ugyanis egyre biztosabb, hogy a Ferrari lehetőséget ad neki a Saubernél, így csatlakozhat többek között Lewis Hamiltonhoz, Nico Rosberghez vagy Nico Hülkenberghez azok listáján, akik az F1 előszobájának számító sorozat bajnokaként debütálhattak a következő évben a királykategóriában.

Legfrissebb hírek

Jöjjön a negyvenedik! – Zsoldos Barna jegyzete

F1
1 órája

Spában már a Q1-ben kiesett mindkét Aston Martin, a Hungaroringen kibérelték a harmadik sort

F1
2 órája

„Bernie kinézett az ablakon a Halászbástyára és közölte, hogy ide kell hozni a versenyt” – Dávid Sándor-interjú

F1
2 órája

Leclerc: Ez a valaha volt egyik legjobb rajtelsőségem, és biztos, hogy ez a legváratlanabb

F1
5 órája

Charles Leclerc meglepte a McLarent, az övé az első rajthely a Hungaroringen

F1
7 órája

A szuperhős Amerika kapitány is feltűnt a Hungaroring paddockjában

F1
7 órája

Thai és spanyol siker született az alsóbb szériákban a hungaroringi szombaton

Egyéb egyéni
9 órája

Hungaroring: ikonikus szakaszok, legendás pillanatok – összeállítás

Képes Sport
9 órája
Ezek is érdekelhetik