MotoGP: Rossi szerint Alonso akár meg is nyerheti az Indy 500-at

KOVÁCS NIKOLETTKOVÁCS NIKOLETT
Vágólapra másolva!
2017.04.21. 13:51
Fernando Alonso váratlan bejelentése – miszerint kihagyja a Formula–1-es Monacói Nagydíjat és helyette az Indy 500-as versenyen vesz részt – a MotoGP világát sem hagyta hidegen. Az egyik spanyol újságíró a két különböző módon érintett pilótának, Marc Márqueznek és Valentino Rossinak tett fel egy ezzel kapcsolatos kérdést.

Mindenki kíváncsian várta a válaszokat, de nem is annyira a szavakat, inkább az arcizmok rándulását és a szemek villanását.

Mint ismert, Alonso jelenlegi szerelme, Linda Morselli tavaly év elején még Rossi barátnője volt. A Doktor természetesen profi módon válaszolt, bár az első szónál némi villanást azért lehetett látni a tekintetében.

„Igen, meglepetés volt, hogy nem indul Monacóban – mondta Rossi. – De nehéz helyzetben van most az autója miatt, és valami mást is ki akar próbálni. Nagyon érdekes lesz látni, hogy mennyire versenyképes az Indy-ben, hiszen az egy teljesen más világ, főként, ha az ovális pályán versenyzel. Egyszer mentem ovális pályán egy NASCAR-autóval, és akkor én is láttam, hogy ez mennyire különböző. Nagy kihívás, érdekes lesz nézni.”

„Hogy én csinálnék-e hasonlót – tette fel magának a kérdést az olasz. – Nem tudom, mi lehetne az a verseny, amiért kihagyok itt egy futamot. A nyolc órás szuzukai versenyt nagyon szeretem, kétszer már indultam is ott még a Hondával. A Le Mans-i huszonnégy órás? A pálya nagyon rövid, huszonnégy óra meg nagyon sok.”

„Egyet értek a Valentino által mondottakkal – kezdte Márquez. – Nem ismerem a döntés hátterét, a monacói pálya olyan, ahol a McLaren jó eredményt is elérhet.”

Ezután érthető módon akadozóvá vált a spanyol beszéde.

„Tudod, egy családba tartozunk (a közös pont a Honda természetesen – a szerk.), nem tudok semmit a döntésről, és nem is fogok többet mondani, hiszen a Honda …, tudod” – nevette el magát, miközben a hallgatóság között ülő főnökeire tekintett.

A diplomatikus válaszok sora folytatódott, amikor arra kellett válaszolniuk, hogy vajon Alonso megnyerheti-e az indianapolisi versenyt, bár Rossi azért némi nyomást is helyezett a spanyolra.

„Hogy tudna-e nyerni – válaszolt Rossi. – Miért ne? Alonso az egyik legjobb, tehetséges sofőr, és ha jól emlékszem, tavaly egy nagyon fiatal pilóta nyert, aki akkor versenyzett ott először.”

„Igen, szerintem akár nyerhet is – felelt a márkatárs. – Ez olyan verseny, amelyben a szerencse és a szélárnyék mindent eldönthet. Az F1-ben mindenki az egyik legtehetségesebbnek tartja őt. A tehetség megvan, szerintem gyors lesz.”

 

Legfrissebb hírek

F1 75: durrantak a gumik – a Pirelli orosz rulettet rendezett Silverstone-ban

F1
19 perce

Több sikertelen próbálkozás után jön el a MotoGP Magyarországra

Egyéb autó-motor
14 órája

Talmácsi Gábor tiszteletkört motorozik a magyar MotoGP-futam előtt

Egyéb autó-motor
16 órája

F1 75: Alonso előtt többször is felcsillant a remény, de a végén Vettel örülhetett Brazíliában

F1
20 órája

F1 75: ütközés, rekordszámú bokszkiállás és utolsó körös előzés – Button utolsóból első a kanadai káoszban

F1
2025.08.18. 16:23

Oscar Piastriról lelátót neveznek el Melbourne-ben

F1
2025.08.18. 13:33

MotoGP: Marc Márquez sorozatban hatodszor győzött az Osztrák Nagydíjon

Egyéb autó-motor
2025.08.17. 15:45

F1 75: Hamilton diadalmaskodott a kanadai gumikáoszban

F1
2025.08.17. 11:48
Ezek is érdekelhetik