Lorenzo: A futballban ezért piros lap és eltiltás jár

KOVÁCS NIKOLETTKOVÁCS NIKOLETT
Vágólapra másolva!
2016.06.05. 23:01
null
Jorge Lorenzo nem sokkal azután, hogy Andrea Iannone kiütötte (Fotó: AFP)
Lassan ideje lesz egy külön jelzést bevezetni a MotoGP-s versenyzőknek arra az esetre, ha Andrea Iannone érkezik mögöttük. Nagy eséllyel ugyanis esés lesz a vége.


A katalán versenyen a Ducatis pilóta ezúttal a futamot megelőzően még az összetett élén álló Jorge Lorenzót öklelte fel a 10-es kanyarban.

A versenybíróság úgy döntött, hogy a következő, asseni futamon Iannonénak a mezőny végéről kell indulnia, ami Lorenzo szerint nem elegendő büntetés ahhoz, hogy az olasz végre változtasson a stílusán.

„Sajnálom, hogy nekimentem Jorgénak, de esélyem sem volt megállni – kezdte Iannone. – Ugyanott fékeztem akkor is, ahol az egész verseny alatt, de ez nem volt elég ahhoz, hogy elkerüljem őt. A versenyigazgatóság persze egyből azt gondolta, hogy később fékeztem, ezért kértem, hogy nézzék meg a telemetria adatokat, amik igazolták is, az állításomat. Tény, hogy figyelnünk kell arra, aki előttünk van, egyet értek ezzel, de ma annyira hirtelen értem utol Jorgét, hogy nem tudtam mit csinálni. Nem én vagyok az első, akivel ezt történik. Tavaly Márquez pont ugyanott ment bele majdnem Jorgéba, de neki sikerült elkerülnie az ütközést.

Sokkal-sokkal gyorsabb voltam, mint ő, de ennek az volt az oka, hogy ő indokolatlanul lassú volt. Normál esetben Supermannek kell lenni, hogy ennyire gyorsan utolérj valakit, és én tutira nem vagyok Superman. De nem akarok ezen polemizálni, így fellebbezni se fogok. A múltban is mindig beismertem, ha hibáztam. Ha utolsónak kell indulnom, akkor onnan indulok, és futom majd a saját versenyem.”

A sértett fél természetesen másképp látta az esetet.

„Ahogy tegnap is mondtam, az eredmény másodlagos, a lényeg, hogy nem sérültem meg. Természetesen csalódott vagyok. Ugyan szenvedtem az első gumival és egyáltalán nem tudtam jó ritmust menni, de a balesettel fontos pontokat veszítettem.

Bárki hibázhat, de a minimum, hogy utána elnézést kérsz. Ehelyett ő azt kérdezgette, hogy mi történt a motorommal, biztosan megállt a blokk… A telemetria-adatokból látni, hogy még később fékeztem a szokásosnál. Igazából csak az zavar, hogy nem kért elnézést és nem fogta fel, hogy hibázott. Ráadásul túl sokszor fordul ez elő, amivel másokat is veszélyeztet.

Pedrosa is hibázott Austinban, de azonnal és tiszta szívből elnézést kért Doviziosótól.

Ami pedig a büntetéseket illeti, nagyon rossz irányba megy a sportágunk. Tíz éve egy ilyen esetért azonnal egy versenyes eltiltást kapott Hopkins például. Most négy ilyen hibát is csinálhatsz, mire történik valami. A futballban, ha durva szabálytalanságot követsz el azonnal piros lapot és kapsz és legalább egy meccsre eltiltanak. Ebben a sportban pedig, ahol az életünkkel játszunk, csupán annyi történik, hogy a rajtrács végéről kell indulnia. Ez nem elég büntetés ahhoz, hogy felfogja, mit csinál és változtasson a stílusán.”

Lorenzo tudhatja, hogy miről beszél, hiszen 2005-ben őt is eltiltották egy versenytől. Pol Espargaró közelről láthatta az eseményeket és megerősítette Iannone verzióját, miszerint Lorenzo nagyon lassú volt, és nem a tőle megszokott stílusban vette a kanyarokat. „Bárhogy is van, a hátul lévőnek mindig figyelni és vigyázni kell az előtte haladóra – tette hozzá egyből. – Ebben a helyzetben csak várni kellett volna egy-két kanyart és máshol simán megelőzni Jorgét.”

És bár nem egyszerű a motoron ülve a másodperc töredéke alatt lereagálni a dolgokat, de amikor látja valaki, hogy nem fog tudni megállni a másik mögött, akkor nem tartja bent a motort, hanem a külső íven megpróbálja elkerülni az ütközést.

Reméljük, hogy Hollandiában nem bánja meg a versenyigazgatóság a mostani döntését és ahogy Ben Spies írta a Twitteren, „valaki” nem hallgatja meg többet Miley Cyrus Wrecking ball című számát a futam előtt.

GYORSASÁGIMOTOROS-VB, KATALÁN NAGYDÍJ
MOTOGP

1. Valentino Rossi (olasz, Yamaha)
2. Marc Márquez (spanyol, Honda) +2.652
3. Dani Pedrosa (spanyol, Honda) +6.313
A vb-pontverseny állása: 1. Marc Márquez 125, 2. Jorge Lorenzo 115, 3. Valentin Rossi 103

MOTO2
1. Johann Zarco (francia, Kalex)
2. Alex Rins (spanyol, Kalex) +4.180
3. Nakagami Takaaki (japán, Kalex) +9.313
A vb-pontverseny állása: 1. Alex Rins 116 pont, 2. Sam Lowes 108, 3. Johann Zarco 106

MOTO3
1. Jorge Navarro (spanyol, Honda)
2. Brad Binder (dél-afrikai, KTM) +0.564
3. Enea Bastianini (olasz, Honda) +0.817
A vb-pontverseny állása: 1. Brad Binder 147 pont, 2. Jorge Navarro 103, 3. Romano Fenati 80

 

Legfrissebb hírek

Elöntötte az árvíz a MotoGP-versenyhelyszínt – videó

Egyéb autó-motor
6 órája

Gyorsaságimotoros-vb: Marc Márquez a sprint után a főfutamot is megnyerte

Egyéb autó-motor
2025.03.02. 11:56

Marc Márquezé a pole és a sprintfutam a MotoGP idénynyitóján

Egyéb autó-motor
2025.03.01. 09:53

Gyorsaságimotoros-vb: kihagyja az szezonnyitót a címvédő Jorge Martín

Egyéb autó-motor
2025.02.24. 19:50

Jorge Martín gyógyul, ott lesz a MotoGP idénynyitóján

Egyéb autó-motor
2025.02.15. 13:42

Hatalmasat esett a teszten, megoperálják a MotoGP címvédőjét

Egyéb autó-motor
2025.02.05. 14:17

Farkas Kevin új csapatban és a Magyar Nagydíjon Moto3-ban is indul a HUMDA támogatásával

Egyéb autó-motor
2025.02.03. 16:44

MotoGP: hiába nyert Bagnaia, taktikus versenyzéssel Martín lett a világbajnok

Egyéb autó-motor
2024.11.17. 14:55
Ezek is érdekelhetik