MotoGP: Lorenzo pályacsúccsal rajtelső Franciaországban

Vágólapra másolva!
2016.05.07. 16:36
null
Jorge Lorenzo nagyon gyors a Le Mans-i pályán (Fotó: AFP)
Jorge Lorenzo öt győzelmével a legeredményesebb versenyző Le Mans-ban, ám még sosem sikerült megszereznie a pole pozíciót. Mostanáig. A mallorcai nem csak a leggyorsabb volt a MotoGP Francia Nagydíjának időmérőjén, de pályacsúcsot is motorozott, ő az első versenyző, aki 1 perc 32 másodpernél is gyorsabban teljesített egy kört a legendás ringen. Négytizedes előnye több mint megnyerő.

 

A második helyet az utolsó pillanatban az összetettben élen álló Marc Márquez szerezte meg – ő az egyedüli, aki idén minden hétvégén az első sorból rajtolhatott, majd minden versenyen dobogóra állhatott.

Andrea Iannone annak ellenére megtartotta harmadik helyét (igaz, javítani már nem tudott), hogy bukott a második gyors köre előtti kivezető körön. Ő az egyetlen, aki meg tudta szorongatni eddig a mostani hétvégén Lorenzót, olyannyira, hogy a harmadik szabadedzésen meg is előzte 5 ezredmásodperccel, épp a spanyol mögött haladva.

A második sorból Pol Espargaró, Andrea Dovizioso és Bradley Smith indulhat majd, míg Valentino Rossi – idei legrosszabb kvalifikációját futva – csak a hetedik helyre ért fel, majdnem 9 tizedmásodperccel elmaradva csapattársa mögött.

A téli ausztráliai teszten megsérülő Danilo Petrucci végre megkezdte az idei versenyszezonját 20 csavarral a jobb kézfejében, és a tizedik legjobb időt szerezte meg szombat délután.

 

Legfrissebb hírek

Álex Márquez a bátyját megelőzve győzött Barcelonában

Egyéb autó-motor
2025.09.07. 16:24

MotoGP: öccsének bukása után Marc Márquez nyerte meg a barcelonai sprintfutamot

Egyéb autó-motor
2025.09.06. 17:00

„Fantasztikus volt ez az egy kör” – Talmácsi Gábor újra világbajnok motorja nyergébe pattant

Egyéb autó-motor
2025.08.25. 12:42

Marc Márquez a Magyar Nagydíjat is megnyerte!

Egyéb autó-motor
2025.08.24. 14:47

MotoGP: Drapál Jánosra emlékeztek és a versenyzőkkel találkoztak a drukkerek a Balatonnál

Egyéb autó-motor
2025.08.24. 12:56

Moto3: elképesztő izgalmak és célfotó – Máximo Quiles nyerte a Magyar Nagydíjat

Egyéb autó-motor
2025.08.24. 11:53

Nincs meglepetés, Marc Márquez nyerte meg a sprintfutamot

Egyéb autó-motor
2025.08.23. 15:28

Marc Márquez uralta a MotoGP Magyar Nagydíjának időmérőjét

Egyéb autó-motor
2025.08.23. 11:41
Ezek is érdekelhetik