MotoGP: Mint amikor összecserélik a gyerekeket – Rossi

KOVÁCS NIKOLETTKOVÁCS NIKOLETT
Vágólapra másolva!
2015.08.14. 10:30
A hétvégén a csehországi Brnóban folytatódik a gyorsaságimotoros-világbajnokság. Valentino Rossi csupán kilenc ponttal vezeti az összetettet csapattársa, Jorge Lorenzo előtt, de a harmadik helyezett Marc Márqueznek is „csak" 56 pont a hátránya, ami egyfelől nem kevés, másfelől viszont a regnáló világbajnok visszatalált tavalyi formájához, és az utolsó két futamot meg is nyerte.

 

Rossi is tudja, hogy minden alkalmat meg kell ragadnia, hogy ne olvadjon tovább az előnye.

„Az augusztusi versenyek közül talán itt van a legjobb esélyem. Indianapolis sosem kedvezett nekem, Silverstone Jorge pályája, de Marc is gyors, szóval itt kell jól szerepelnünk. Hogy mit értek a jó eredmény alatt? Minél előbbre végezni, de leginkább Jorge előtt, ami nem lesz könnyű, mert itt is nagyon jól megy általában. Fontos, hogy versenyképesebbek legyünk, mint múltkor, főként az edzéseken" – mondta a kilencszeres bajnok.

„A Yamaha szerencsére sokat fejlődött az év eleje óta. Először is megtanultuk, hogyan tudjuk még jobban használni a fokozatmentes váltót a féktávokon, időbe tellett, hogy valóban helyre tegyük a dolgokat. A másik fontos előrelépés az új váz volt, amit már Assenben használni tudtunk. Az egyedüli dolog, amiben inkább hátrafele léptünk, az a motorerő. Nem is igazán értjük, hogy miért ilyen »lassú« a motor. De azt tény, hogy még a Tech3-csapat Yamaháinál is lassabbak vagyunk. Olyan mintha összekeverték volna a ládáinkat, mint amikor a gyerekeket összecserélik a kórházban."

Legfrissebb hírek

Álex Márquez a bátyját megelőzve győzött Barcelonában

Egyéb autó-motor
2025.09.07. 16:24

MotoGP: öccsének bukása után Marc Márquez nyerte meg a barcelonai sprintfutamot

Egyéb autó-motor
2025.09.06. 17:00

„Fantasztikus volt ez az egy kör” – Talmácsi Gábor újra világbajnok motorja nyergébe pattant

Egyéb autó-motor
2025.08.25. 12:42

„Nem magától értetődő, hogy így alakulnak a futamaim” – Marc Márquez a Magyar Nagydíj után

Egyéb autó-motor
2025.08.24. 17:49

Marc Márquez a Magyar Nagydíjat is megnyerte!

Egyéb autó-motor
2025.08.24. 14:47

MotoGP: Drapál Jánosra emlékeztek és a versenyzőkkel találkoztak a drukkerek a Balatonnál

Egyéb autó-motor
2025.08.24. 12:56

Moto3: elképesztő izgalmak és célfotó – Máximo Quiles nyerte a Magyar Nagydíjat

Egyéb autó-motor
2025.08.24. 11:53

Nincs meglepetés, Marc Márquez nyerte meg a sprintfutamot

Egyéb autó-motor
2025.08.23. 15:28
Ezek is érdekelhetik