MotoGP: a rajt előtt szponzor nélkül maradt az Aspar

KOVÁCS NIKOLETT (DOHA)KOVÁCS NIKOLETT (DOHA)
Vágólapra másolva!
2015.03.27. 05:49
Jorge „Aspar” Martínez nem ilyen szezonkezdést remélt. De miért is számított volna arra, hogy főtámogatója egy hónappal az első verseny előtt visszalép a megállapodástól?
Egyelőre minden csupa kérdőjel
Egyelőre minden csupa kérdőjel

 

 

„Bonyolult a helyzet – kezdte érthetően megtörten a spanyol csapatfőnök, miután tavalyi névadó szponzora, a malajziai energiaital cég (Drive M7) elállt a megállapodástól. – Élő szerződésünk volt, amit három évre kötöttünk. Tavaly szeptemberben lett volna lehetőségük jogszerűen szerződést bontani, ők azonban hasonló szándékot sem jeleztek felénk. Ezzel szemben februárban a második malajziai teszt során közölték velünk egy e-mailben, hogy nem kívánják folytatni az együttműködést. Okokról nem esett szó, de nem a motorsporttól fordultak el, hiszen a SIC Moto3-as csapatot továbbra is támogatják. Már felvettük a kapcsolatot egy malajziai ügyvéddel, aki most vizsgálja a lehetőségeket, és úgy tűnik, jók az esélyeink, hogy nyerjünk.”

A közel 2 millió eurós éves kiesést most gőzerővel próbálják pótolni, és remélik, hogy már az austini versenyre találnak megoldást. A nehéz helyzet ellenére fel sem merült, hogy ne kezdjék el a szezont, vagy felfüggesszék MotoGP-s projektjüket.

Legfrissebb hírek

Álex Márquez a bátyját megelőzve győzött Barcelonában

Egyéb autó-motor
2025.09.07. 16:24

MotoGP: öccsének bukása után Marc Márquez nyerte meg a barcelonai sprintfutamot

Egyéb autó-motor
2025.09.06. 17:00

„Fantasztikus volt ez az egy kör” – Talmácsi Gábor újra világbajnok motorja nyergébe pattant

Egyéb autó-motor
2025.08.25. 12:42

Marc Márquez a Magyar Nagydíjat is megnyerte!

Egyéb autó-motor
2025.08.24. 14:47

MotoGP: Drapál Jánosra emlékeztek és a versenyzőkkel találkoztak a drukkerek a Balatonnál

Egyéb autó-motor
2025.08.24. 12:56

Moto3: elképesztő izgalmak és célfotó – Máximo Quiles nyerte a Magyar Nagydíjat

Egyéb autó-motor
2025.08.24. 11:53

Nincs meglepetés, Marc Márquez nyerte meg a sprintfutamot

Egyéb autó-motor
2025.08.23. 15:28

Marc Márquez uralta a MotoGP Magyar Nagydíjának időmérőjét

Egyéb autó-motor
2025.08.23. 11:41
Ezek is érdekelhetik