Autósport: öreg, de nem vén - Coulthard a Bajnokok Bajnoka

Vágólapra másolva!
2014.12.14. 20:58
null
David Coulthard először nyerte meg a Bajnokok Tornáját, itt a 245 lóerős Ariel Atommal száguld
David Coulthard lett a Bajnokok Bajnoka az egyéves szünet után az idén Barbadoson megrendezett autós Bajnokok Tornáján. A nemzetek versenyét a dán Tom Kristensen és a norvég Petter Solberg alkotta Észak nyerte meg.

A 2012 végén a versenyszerű autósporttól visszavonult 43 éves Coulthard az egyéni viadal csoportkörében a tavalyelőtti győztes, azaz címvédő Romain Grosjeannal került egy négyesbe, s legyőzte az idei Bajnokok Tornája egyetlen aktív F1-es pilótáját. A skót mellett két ausztrál volt a csoportban, a szintén visszavonult motorversenyző, Mick Doohan és az ausztrál túraautó-bajnokságot (V8 Supercars) megnyerő Jamie Whincup.

DC hibátlan mérleggel, azaz három győzelemmel ment tovább, a nyolcaddöntőben Solberggel találkozott, az elődöntőben pedig újra összefutott csoporttársával, a másik továbbjutó Whincuppal, akit újra maga mögé utasított. Érdekesség, hogy a legjobb nyolc közé mindhárom amerikai induló bejutott, de Kurt Busch, Ryan Hunter-Reay és Robby Gordon is kikapott a negyeddöntőben.

A fináléban a Mercedes új F1-es tartalék pilótája, a német túraautó-bajnokságot a 8. helyen záró Pascal Wehrlein volt Coulthard ellenfele, de a skót két futamban elintézte a 20 éves németet. Előbb a RoC Buggyval vert a fiatalra másfél másodpercet, majd az Ariel Atom négykerekűvel 2.7-et.

Coulthard először nyerte meg a Bajnokok Tornáját, 2008-ban – még amikor Londonban rendezték a versenyt – egyszer már volt döntős, akkor Sébastien Loebtől kikapott a fináléban.

Coulthard a nemzetek versenyében Nagy-Britanniát képviselte Susie Wolffal, az F1-es Williams-istálló tartalék pilótájával, és eljutott a döntőig, ahol Solberg és Kristensen következett. Az első futamban az Audi R8 LMS-szel Kristensen legyőzte Wolffot, Coulthard egyenlített, a Volkswagen Polo RX-szel felülkerekedett az idei FIA ralikrossz-világbajnok Solbergen. A versenyzéstől az idén visszavonult Kristensen DC-vel találkozott a mindenről döntő futamban, amelyben a nyitott, kétszemélyes Ariel Atomokkal mentek. DC az egyik kanyarban kisodródott a pályáról, és ez az északiak győzelmét jelentette.

Kristensen 2005-ben a svéd Mattias Ekström oldalán nyert már nemzetek versenyét (akkor Skandinávia néven), most a legutóbbi hat kiírást megnyerő Michael Schumacher, Sebastian Vettel duó távolléte miatt megüresedett trónt foglalhatta el párjával.

 

Legfrissebb hírek

Három év kihagyás után tér vissza a DTM-be a korábbi F1-es pilóta

Egyéb autó-motor
2024.12.18. 11:03

6 sport, ami irreálisan magas költségekkel jár

Egyéb egyéni
2024.12.13. 14:41

FORMULA–E, 2024–2025 – MENETREND, MEZŐNY

Egyéb autó-motor
2024.12.06. 19:40

Debrecenben rendezik a flat track motoros-világbajnokság döntő futamát

Egyéb autó-motor
2024.10.09. 16:11

F1: mind a tíz csapat betartotta tavaly a költségvetési maximumot

F1
2024.09.11. 21:44

David Coulthard: Ezen a hétvégén a világ szeme Magyarországra figyel

F1
2024.07.20. 15:02

A hazai élmezőny is rajthoz áll a május végi Diósgyőr ralin

Egyéb autó-motor
2024.04.26. 17:28

Susie Wolff jogi lépéseket tett az FIA ellen

F1
2024.03.20. 23:51
Ezek is érdekelhetik