Air Race: Besenyei újabb hetedik helye, ezúttal Ascotban
Besenyei Péter műrepülő-világbajnok hetedik helyen végzett a Red Bull Air Race idei szezonjának ötödik viadalán, amelyet az angliai Ascotban rendeztek.
A sorozat honlapjának beszámolója alapján a győzelmet a címvédő brit Paul Bonhomme szerezte meg.A magyar pilóta az első idei futamon, Abu-Dzabiban motorhiba miatt nem szerzett pontot, majd a horvátországi Rovinjban hozzáért az egyik kapuhoz, így az első körben búcsúra kényszerült, s kilencedik lett. A malajziai Putrajayában és a lengyelországi Gdyniában hetedikként zárt – akárcsak ezúttal. Öt futam után így a tizedik helyen áll az összetettben hat ponttal.Az először 2005-ben megrendezett és hároméves szünet után idén újraindított világbajnokságnak – amelyet a világ leggyorsabb versenyének is neveznek – az idei a hetedik idénye. Változás a korábbiakhoz képest, hogy a mezőny tagjainak egységes motorral, propellerrel és kipufogórendszerrel felszerelt gépekkel kell versenyezniük, a pilótákra ható centrifugális erő nem lehet nagyobb 10 G-nél, a pályát jelölő felfújható kapuk pedig 20 helyett immár 25 méter magasak.Az idei szezonban három kontinens hét országának nyolc városában rendeztek, illetve rendeznek futamot. A mezőnynek 12 pilóta a tagja. Ascot után az egyesült államokbeli Dallasba és Las Vegasba, valamint az ausztriai Spielbergbe látogatnak el a műrepülők.
Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt Magyarország első világbajnok műrepülője
Egyéb egyéni
2022.11.16. 16:02

F1: elhunyt a Red Bull alapítója és tulajdonosa
F1
2022.10.23. 00:03

Műrepülés: Tóth Ferenc nyerte a vitorlázórepülők vb-jét
Egyéb egyéni
2021.08.11. 13:24
Ezek is érdekelhetik