WTCC: Michelisz a 3. helyről indulhat a második futamon

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.06.07. 13:22
Michelisz Norbert a nyolcadik legjobb időt érte el a túraautó-világbajnokság (WTCC) moszkvai állomásának időmérőjén, ami azt jelenti, hogy a második futamon a fordított rajtsorrendnek köszönhetően a harmadik pozícióból indulhat.

Az időmérő előtt nem sokkal esett az eső, ami a pálya állapotán meglátszott, hiszen néhol még nyálkás volt, máshol már felszáradt és ez igencsak megnehezítette a versenyzők dolgát, többen kicsúsztak a sóderes részre – és ezzel port hordtak föl a nedves pályára – többen pedig elfékezték magukat.

A korábbi angol világbajnok, idén Ladával versenyző Huff sokáig nem tudott kijönni a pályára a Q1-ben, a versenyautó ismételt technikai gondja miatt. Az olasz Morbidelli Chevrolet-jének vagy a motorja ment tönkre vagy a turbója mondta föl a szolgálatot. A Q2-be bekerült szerb Borkovics Chevije szintén megállt, így hiába került be a versenyző a Q2-be, már nem tudott mért kört menni.

Michelisz taktikus autózással a nyolcadik leggyorsabb volt szombaton a Q2-ben, így a Q3-ba nem jutott tovább, de a második vasárnapi futamon a harmadik helyről rajtolhat majd.

A pole pozíciót – az idény során harmadszor – a pontversenyt vezető argentin José María López szerezte meg.

A holnapi két futamot az Eurosport élőben közvetíti. Kezdés 11 órakor.

Legfrissebb hírek

TCR World Tour: Guerrieri duplázott Mexikóban; Michelisz 12. a záró futamon

Egyéb egyéni
2025.05.04. 02:01

TCR World Tour: Michelisz 16. – folytatódott a Hyundai szenvedése Mexikóban

Egyéb egyéni
2025.05.03. 20:53

TCR World Tour: Ehrlacher-tól utólag elvették a győzelmet; Michelisz 18. az első mexikói futamon

Egyéb egyéni
2025.05.03. 00:29

TCR World Tour: hullottak a Hyundaiok – Michelisz tizenharmadik a mexikói időmérőn

Egyéb egyéni
2025.05.02. 18:19

TCR World Tour: rajtol az új idény, Michelisz Norbert újra a csúcsra törne a Hyundaijal

Egyéni
2025.05.01. 15:03

TCR WORLD TOUR, 2025 – MENETREND, MEZŐNY

Egyéb egyéni
2025.04.29. 20:35

Michelisz Norbert: Az autó és a cél is változatlan

Egyéb autó-motor
2025.04.23. 10:26

Emlékezetes F1-es idény, Michelisz újabb bajnoki címe és a fiatalok feltörekvése – 2024 az autósportban

Egyéb autó-motor
2024.12.30. 16:44
Ezek is érdekelhetik