Rali: Szalayék a Dakar helyett az Africa Race-en indulnak

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.10.21. 14:11
null
Szalay Balázsék új kihívás előtt (Fotó: MTI/Marjai Ján)
A Dakar-rali helyett a december 29-én kezdődő és január 11-ig tartó Africa Eco Race elnevezésű viadalon versenyez – jövőre először – a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős.



Az Opel Dakar Team hétfői sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a duó 2004 óta szerepel Opellel a különböző tereprali-viadalokon, azaz ennek az együttműködésnek éppen jövőre lesz a 10 éves jubileuma.

„A közös pályafutásunk Afrikában indult, s bár a dél-amerikai Dakarokon mindig jól éreztük magunkat, minden verseny után megbeszéltük, hogy vissza kellene térnünk Afrikába" – mondta Szalay, aki Bunkoczival együtt hét Dakaron indult el, s ezek mindegyikén célba is ért.

Az Africa Eco Race a Dakar korábbi útvonalán halad, azaz a mezőny Marokkón és Mauritánián keresztül érkezik meg Szenegálba, a Rózsaszín-tó partján kijelölt célba.

A kétszeres Dakar-győztes Jean-Louis Schlesser, az Africa Eco Race főszervezője a sajtótájékoztatón azt mondta, bár az indulóknak mostohább körülmények között kell helytállniuk, mint a Dakaron, a résztvevők biztonságára nagy hangsúlyt fektetnek.

„Három helikopter áll majd rendelkezésre, s mindegyikben helyet kap egy orvosi stáb" – közölte a francia versenyző, s hozzátette, a résztvevők a szállodák helyett táborokban éjszakáznak majd a szabad ég alatt, ezért – ahogyan fogalmazott – a viadal "túlmutat a navigáción".

Szalayék elsődleges célja befejezni a versenyt, de reménykednek a minél jobb helyezésben.

„A kihívás, a pályák, a kietlen tájak miatt nyilván nehéz versenyre számítunk, az esélyeink azonban jók arra, hogy az élmezőnyben végezzünk" – nyilatkozta a pilóta.

Az Africa Eco Race-en az autósoknak, motorosoknak és kamionosoknak 11 szakaszt, körülbelül 7000 kilométert kell majd teljesíteniük, az útvonal kijelölése azonban még folyamatban van. Schlesser azt mondta, nagyjából két hét múlva készül el a végleges menetrend, illetve addigra állapodnak meg a televíziós közvetítésekről is.

Az Africa Eco Race-en Szalayékon kívül magyar részről a saját kategóriájában 2010-ben győztes kamionos, Kovács Miklós áll még rajthoz Scaniával, navigátora Czeglédi Péter, segítőjük Ács László lesz.

 

Legfrissebb hírek

Turán–Német párharc az élen a Mecsek ralin

Egyéb autó-motor
2025.06.14. 18:31

Gyász: balesetben elhunyt a junior olasz bajnok raliversenyző

Egyéb egyéni
2025.06.11. 19:34

Péntektől már „élesben” száguldanak a párosok Veszprém környékén

Egyéb autó-motor
2025.05.08. 20:17

Herczig Norbert: A hazai pálya mellettünk szól

Egyéb autó-motor
2025.05.07. 20:13

Csomós Miklós: Nem feltétlenül a leggyorsabb nyer majd

Egyéb autó-motor
2025.05.06. 23:19

Turán Frigyes új autóval az országos bajnokság éllovasaként áll rajthoz Veszprémben

Egyéb autó-motor
2025.05.05. 20:12

Rovanperä győzött a Kanári-szigetek ralin

Egyéb autó-motor
2025.04.27. 16:03

Turán nyerte meg az idénynyitót; drogfogyasztás miatt zártak ki egy párost

Egyéb autó-motor
2025.04.06. 17:16
Ezek is érdekelhetik