Megyék Csatája: a League of Legends történelme röviden

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2020.10.02. 19:18
Hamarosan elrajtol a Megyék Csatája League of Legends versenyének első selejtezője, amelyen Magyarország LoL-osai mérhetik össze tudásukat és ügyességüket a Riot Games játékában. A LoL történelme 11 évet ölel fel, ennek a fantasztikus utazásnak a legfontosabb állomásait ismerhetitek meg.

KEZDETEK

2009. október 27-énhagyta maga mögött a béta szakaszt és jelent meg hivatalosan a League of
Legends – Clash of Fates, ami a Warcraft III egyik modjából, a Defend of the Ancientsből merített
ihletet. A bemutatkozás után technikai problémák százaival kellett megküzdeniük a fejlesztőknek, de
összességében elképesztően sikeres rajtot vett a projekt. 2011-ben már 30 milliónál több regisztrált
felhasználóval rendelkezett a MOBA, s 2013-ban ez a szám átlépte a 70 milliót, amivel a világ egyik
legnépszerűbb videojátékává nőtte ki magát néhány év leforgása alatt. A 10. születésnap előtt
megosztották a fejlesztők a rajongókkal, hogy 2019 szeptemberében volt olyan pillanat, amikor
egyszerre 8 millióan léptek be a felhasználói fiókjukba.



E-SPORTTÖRTÉNELEM

Már javában zajlik a 2020-as Worlds, a LoL évente megrendezendő világbajnoksága. A
játékosbázis gyors növekedése miatt adta magát, hogy már 2011-ben megrendezzék az első kontinensek közötti világversenyt. Az első hivatalos Worldsön Észak Amerika és Európa legjobb csapatai csaptak össze, a végső győzelmet a Fnatic szerezte meg, ez volt Európa első és azóta is utolsó világbajnoki címe.

2013, 2015 és 2016 a következő évszám, amit minden LoL-osnak meg kell tanulni, ugyanis a világ
valaha volt legjobb játékosa, Faker és csapata, a koreai SKT ezekben az esztendőkben ért fel a csúcsra.

Egynél többször csak ez a szervezet nyert világbajnokságot, azóta sem tudták megközelíteni ezt az
elképesztő teljesítményt. 2019-ben Kiss „Vizicsacsi” Tamáselső magyar játékosként jutott ki a vb-re,
ahol annyira kijött a lépés a Splyce-nak, hogy a negyeddöntőig meg sem álltak. Azóta is Vizicsacsi az
egyetlen olyan magyar LoL-os, aki a legmagasabb szintekig eljutott hosszú karrierje során.

AZ IDÉZŐK SZURDOKÁNAK ESEMÉNYEI

Elképesztően sok változtatás történt már az első évekhez képest a hivatalos versenytérképen, az 5v5
küzdelmek otthonában, az Idézők Szurdokában. 2019 őszén megérkeztek az Elementál Sárkányok,
valamint új bokrok és beugrók jelentek meg a Szurdokban, ezzel elnyerte mai formáját a pálya. 2012.
július 7-én jelent meg a LoL 100. hőse, Jayce, de a Megyék Csatája idején ez a szám jelentősen
megnövekedett. Jelenleg 151 hősből választhattok, amelyek többsége alapjaiban tér el egymástól
képességekben és játékstílusban.

Ne feledjétek, hogy javában zajlik aMegyék Csatája Országos E-sport Versenyregisztrációs
szakasza. Nevezni amegyekcsataja.huoldalon tudtok, ahol további részleteket tudhattok meg a
versenyről!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik