MCS: esélylatolgatás az utolsó négy LoL-forduló előtt

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2020.11.27. 16:48
Hat forduló lezajlott a Megyék Csatája League of Legends versenyének csoportköreiből, az egyes régiókban többék-kevésbé kirajzolódtak az erőviszonyok. Az alábbiakban az összes csapat aktuális helyezéséről megtudhattok plusz információkat annak tükrében, hogy mely együtteseknek van még lehetőségük a továbbjutásra, valamint kik azok, akik már biztosan nem lesznek ott a rájátszásban.

KELETI CSOPORT

Borsodi Sólymok:
Három mérkőzés után mindössze egyetlen pontjuk van, a becsületgyőzelemért hajtanak majd, de a továbbjutásért már nem harcolhatnak.
Hajdúsági Sárkányok: Két döntetlennel kezdtek, az egyiket pont a Borsodi Sólymok ellen hozták össze. Papíron még van esélyük a rájátszásra, az utolsó két összecsapáson nem hibázhatnak, a Békési Oroszlánokkal és a Szabolcsi Medvékkel lesznek hatalmas csatában.
Szabolcsi Medvék: Mindössze egyetlen Bo2-t játszottak le, azt meg is nyerték. Papíron ők a legerősebbek a mezőnyben, még két győzelemmel bebiztosíthatják maguknak a továbbjutó helyezések valamelyikét.
Békési Oroszlánok: Eddig nagyszerűen teljesítenek, még egy győzelemre van szükségük, hogy kényelmes helyzetből várják a végelszámolást.
Jászsági Lovas Vitézek: Lejátszották az összes meccsüket a csoportkörökben, a megszerzett öt ponttal nem lehetnek igazán elégedettek. Akár a negyedik helyre is visszacsúszhatnak, a többi csapaton múlik innentől minden.

Bezavarhatnak a képbe a döntetlenek, de az eddig mutatott játék alapján a Szabolcsi Medvéknek és a Békési Oroszlánoknak van a legnagyobb esélye a rájátszásba kerülésre.


NYUGATI CSOPORT

Fejér Megyei Királyok:
Mindössze egyszer kerültek képernyőre, ott elvéreztek. Még három összecsapás vár rájuk, legalább két győzelmet szerezniük kell ezeken, hogy elkezdhessenek matekozni.
Zalai Íjászok: Nem elég nekik az sem, ha nyernek az utolsó meccsükön, ugyanis mindössze egy pontjuk van három lejátszott széria után.
Veszprémi Várvédők: Döntetlent tudtak kikaparni a Zalai Íjászok ellen, a másik összecsapáson simán kikaptak a Struccoktól. Meg kell verniük a Királyokat és az Ezüst Páncélosokat, a döntetlen nem elég számukra.
Győri Ezüst Páncélosok: Kényelmes helyzetben vannak, eddig nagyon meggyőző játékkal örvendeztették meg rajongóikat.
Vas Megyei Struccok: A legösszeszokottabb csapat a nyugati régióban, eddig nem sok esélyt adtak ellenfeleiknek.

A Győri Ezüst Páncélosok és a Vas Megyei Struccok kiemelkednek a régióból, óriási meglepetésnek kéne történnie, hogy ne ez a két klub jusson be az egyenes kieséses szakaszba.

DÉLI CSOPORT

Tolnai Hercegek: Két vereség, nulla pont. Bár még van esélyük elméletben a rájátszásra, a mutatott játék alapján szinte lehetetlen helyzetben vannak
Csongrádi Turulok: Nehéz következtetéseket levonni az eddigi szereplésükből, mivel egyetlen Bo2-n játszottak eddig. Ott legyőzték a Baranyai Bástyákat, ami a végelszámolásnál sokat érhet.
Baranyai Bástyák: A Sasokat legyőzték, a Turulokkal nem bírtak. A Hercegek ellen kötelező nyerni, utána a Betyárok ellen mehetnek az élet-halál meccsek.
Bács-Kiskun Betyárok: Kiválóan kezdtek, azonban a Sasok ellen "csak" egy döntetlenre futotta. Mind a Turulokat, mind a Bástyákat le kell győzniük, ha nem akarnak számolgatni a végén.
Somogyi Sasok: Egyedüliként játszottak már három szériát, a négy pont nem tűnik soknak ebben a nagyon kiélezett csoportban. Az utolsó körben a Turulok ellen kell megmutatni, hogy megérdemlik a továbbjutást.

Gyakorlatilag bármi megtörténhet még, bár a legnehezebb helyzetben a Hercegek és a Sasok vannak. Minden döntetlen óriási kockázatot jelent, kötelező a győzelem minden együttes számára. A Csongrádi Turuloknak játékosai már tapasztalt veteránoknak számítanak, azért meglepetés lenne, ha ők nem érnének oda a rájátszásba. A második helyért mehet majd a harc a többiek között.


ÉSZAKI CSOPORT

Komáromi Ezüst Vitézek: Egyetlen pontot gyűjtöttek a maximálisan megszerezhető kilencből, biztosan nem lesznek ott a rájátszásban.
Hevesi Gólyák: Két döntetlennel indítottak, utána két pofonba beleszaladtak. A két pontjuk maximum a negyedik helyre lehet elég.
Budapesti Griffek: Döntetlent értek el az Arany Oroszlánok ellen, majd simán legyőzték a Gólyákat. A Vitézeket ha sikerül legyőzniük, akkor a Tollas Vitézek akár tovább is juttathatják őket egy esetleges Arany Oroszlánok elleni sikerrel.
Pesti Arany Oroszlánok: Az öt pont jól mutat, de még nem találkoztak a Nógrádi Tollas Vitézekkel. Csak a 2–0 lehet számukra elfogadható eredmény, mivel a döntetlen nem garantálja, hogy ott lesznek az első két helyen. Ha legyőzik a Nógrádi Tollas Vitézeket, akkor biztosan ott lesznek a rájátszásban.
Nógrádi Tollas Vitézek: Eddig százszázalékosak, egy újabb győzelem garantálná a helyüket a rájátszásban. A rájátszás szempontjából az is elég nekik, ha döntetlent játszanak a Pesti Arany Oroszlánokkal, mivel akkor semmiképp sem végezhetnek a második helynél hátrébb.

A Budapesti Griffek és a Nógrádi Tollas Vitézek jó helyzetből várhatják a folytatást, de a Pesti Arany Oroszlánok esetleges győzelme esetén teljesen nyitottá válhat a csoport. Ha csak döntetlent játszanak a Tollas Vitézek és az Arany Oroszlánok, akkor utóbbi csapat úgy nem juthat tovább a rájátszásba, hogy nem szenvedett 0–2-es vereséget a csoportkörökben.


Szombaton 13.30-tól folytatódnak a csoportkörök, kattintsatok a Megyék Csatája Twitch csatornájára, vagy látogassátok meg a megyekcsataja.hu-t, hogy ne maradjatok le az élő közvetítésről!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik