E-sport: lezárult az idei K&H Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság

Vágólapra másolva!
2021.10.22. 13:39
Véget ért a K&H Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság 3. évada, Magyarország leghosszabb virtuális versenysorozata. Az elmúlt 7 hónap alatt 8 játékban és 12 millió forintos összdíjazásért mérhették össze tudásukat a legjobb hazai e-sportolók és csapatok, amit idén rekordszámú néző követett – olvasható a K&H Magyar Nemzeti E-sport sajtóközleményében.

Hét hónap után befejeződött a K&H Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság (K&H MN3B). A 3. évadban hazánk legjobb e-sportolói nyolc játékban küzdöttek meg egymással a bajnoki címért és a 12 millió forintos összdíjazásért. Az e-sport népszerűsége töretlenül nő, Magyarország leghosszabb ideig tartó virtuális versenysorozata ebben az évben rekordszámú, 861 ezer egyedi nézőt vonzott. A versenyekre 6856 játékos- és 489 csapatnevezés érkezett, akik közül 10 került ki végül bajnokként – írják.

„A K&H Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság történetének eddigi leghosszabb versenyidőszakán vagyunk túl. Idén fontos mérföldkő volt számunkra, hogy a liga rendszerű versenyszámokban csak jogi személyiséggel rendelkező szervezetek vehettek részt. A tavalyihoz képest 20 százalékkal nőtt a közvetítéseink egyedi nézőszáma. Kiemelném a VALORANT és a Rainbow Six döntő nézettségét, illetve a szimulátor játékok népszerűségének növekedését” – mondta Biró Balázs György a Magyar E-sport Szövetség elnöke.

„Az e-sportolók az egész sorozat alatt hihetetlen eltökéltségről és elkötelezettségről tettek tanúbizonyságot – nyilatkozta Horváth Magyary Voljc Nóra, a K&H Csoport kommunikációs vezetője.A játékosok idén is kiváló egyéni teljesítményt nyújtottak, a meccseken pedig kiélezett küzdelmeket láttunk már a bajnokság legelejétől kezdve. Büszkék vagyunk rá, hogy a K&H már negyedik éve hozzájárulhat az e-sport, a sport leginnovatívabb ágának fejlődéséhez.”

A verseny hivatalos oldala ide kattintva tekinthető meg!

Legfrissebb hírek

Négy helyet javított a magyar válogatott a FIFA-világranglistán

Magyar válogatott
2025.10.17. 14:52

Vb 2026: több mint egymillió jegyet értékesítettek

Foci vb 2026
2025.10.16. 19:20

A BL lenne a minta – az UEFA a svájci rendszerű selejtezősorozat bevezetését mérlegeli

Minden más foci
2025.10.15. 17:07

Erősödött a magyar jelenlét a FIFA bizottságaiban

Minden más foci
2025.10.13. 12:24

Infantino a téli vb-rendezésről: Nyitottan kell gondolkodni az időpontról

Minden más foci
2025.10.10. 14:06

A szeptemberi vb-selejtezők után büntetést kapott az MLSZ

Magyar válogatott
2025.10.07. 19:28

A FIFA nagy csatát vív Malajziával, a téma: egy furcsa honosítási hullám

Minden más foci
2025.10.07. 14:18

Csúcstechnológia és kulturális szimbólumok – bemutatták a 2026-os vb labdáját

Foci vb 2026
2025.10.03. 08:56
Ezek is érdekelhetik