A drifteseknek most jön el az olimpiájuk

Vágólapra másolva!
2012.08.24. 18:14
null
Tóth „Alapos” Géza még nem tatt le a címvédésről
Címkék
A technikai sportok között az egyik legnépszerűbb drift szakágban szombaton minden idők legérdekesebb rendezvénye kerül megrendezésre a máriapócsi RabócsiRingen. 13 országból 50 regisztrált versenyző érkezik, és egyszerre három versenyen mérhetik össze tudásukat. Az éjszakába nyúló rendezvényt óriási érdeklődés övezi és nem véletlen, hogy az autóversenyzők a saját kis olimpiájuknak tekintik az összecsapást.

 

A hazai mezőnyben néztünk körül, ki hogyan készül Európa legerősebb sorozatának a Drift Allstars, valamint a keleti régió EEDC versenyére. Elsőként hazánk egyetlen női versenyzőjét, Szántó Nikolettet kérdeztük.

– A tavalyi évben Máriapócson sport történelmet írtál azzal, hogy profi ligás drift versenyen női versenyzőként elsőként tudtál győzelmet aratni. Valami hasonló meglepetésre készülsz?
– Mindig azért megyünk, hogy a lehető legjobb eredményt érjük el :) Természetesen most is az a cél hogy minél több csatát vívjunk, és helyt álljunk a versenyen!

– Korábban Te is szeretted volna megmérettetni magad a Drift Allstars mezőnyében Angliában. Mit szólsz ahhoz, hogy a szervezők összehozták ezt a magyar futamot?
– Nagyon örülünk neki, hogy a Drift Allstars ellátogat Máriapócsra. Izgalmas és látványos csatákra számíthatunk! A magyar pilóták feladata nem lesz könnyű, mivel két kimerítő edzésnap után, egy napon három versenyen fogunk rajthoz állni! Mi kíváncsian várjuk a kihívást.

– Tudjuk, hogy a régi BMW E30-as jobban a szívedhez nőtt, gymkhana versenyeken ráadásul még aktívan használod is. Ettől függetlenül a Z4-es autód technikai mércével jobban illik a mostani mezőnyhöz. Szerinted azonos esélyed van az érkező külföldi pilótákkal szemben, ha csak az autó tudását vizsgáljuk?
A Z4 valóban versenyképesebb a magyar drift mezőnyben mint az E30, de a külföldi versenyzők autóihoz képest, lenne mit fejleszteni rajta.

– A mezőny egyetlen női versenyzőjeként most mennyire fűt téged a bizonyítási vágy, hiszen borzasztóan erős ellenfelek érkeznek?
– Részvételemmel mindig a nőket képviselem, így minden versenyen igyekszem kihozni magamból amit lehet! Nagyon örülök, hogy most ebben a mezőnyben is megmérettethetem magam!

– Mit üzensz a rajongóidnak, hiszen nagyon szeretnek téged a nézők?
– Köszönjük a bíztatást amit tőlük kapunk, nagyon sokat jelent, mind a csapatnak, mind nekem! Szeretettel várjuk őket most hétvégén is, hogy együtt szurkolhassunk a magyar versenyzőknek.

A 2011-es Hell Energy Országos Drift Bajnokság nyertesét, Tóth „Alapos" Gézát is megkerestük természetesen.

– 2011-ben dobogóra tudtál állni Máriapócson, és az összetett bajnokságot is megnyerted az E36-os versenyautóddal. Azóta belekóstoltál a japán technikába. Mennyire vagy elégedett a Toyota Soarerrel?
Az új autóm ereje és az egyéniségével járó mozgása lenyűgöző, független attól, hogy a futóműve egyelőre nem az igazi. Sajnos azonban nem tudtunk még foglalkozni ezzel a fejlesztéssel, mert hol kuplung, hol váltóproblémával küszködtünk. Három hónapja van meg az autó, de már kábé tizenkétszer szedtük le a kuplungot és cserélgettük, kerestük a legjobb megoldást.

– Nézőként egyértelműen látszódik, ha a Soarer nem betegeskedik, kihozod belőle a maximumot és gyönyörűen autózol vele. Most minden rendben van az autóval?
Én elég maximalista vagyok magammal szemben, nem érzem úgy, hogy már kihoztam az autóból mindent. Sokkal inkább csak a nézőket kápráztattam el, mert a látvány tényleg szép, de a pontozóbírókat kell, hogy meggyőzzem a tudásommal. Tudom, hogy a terhelésváltásokat még nem tudom szépen megcsinálni, sajnos még az autó súlya is hátráltat ebben, mert közel másfél tonna.

– Szerinted a jelenlegi technikán lehetne még fejleszteni, hogy például a finn versenyző 700 lóerős nyomdokaiba érjél?
– Igen, ha a motorom belsejét kicserélnénk megfelelő versenyalkatrészekkel, közel 1000 lóerő is kihozható belőle. Természetesen optimális és jól átgondolt fejlesztések kellenek. Jelenleg csak 1.4 báros turbónyomással megyek, holott 2-ig is elmehetnénk, de így legalább nem repül szét a motor. Van tehát még tartalék benne szerencsére és már ötleteink is vannak a fejlesztésére.

– Már tudjuk, hogy idén a címvédés sajnos nem fog összejönni. Motiváló tényező lehet ez számodra, hiszen most egy igen komoly európai mezőnyben kell helyt állnod?
– Mi az hogy nem fog összejönni? Matematikailag, ha a jelenlegi éllovas György Szilveszter nem indul el a soron következő tököli versenyen és még kap valamiért büntető pontokat, akkor még nyerhetek! Ezt „alaposan" kiszámoltam már! :D Én minden versenyt komolyan veszek, odateszem magam és mindig is győzni szeretnék, nem lesz ez másként most szombaton sem! Remélem ebben a versenyautóm is partnerem lesz és nem azzal fog elmenni az energiám, hogy bosszankodok az esetleges technikai hibák miatt.

– Mit üzensz a nézőknek, miért jöjjenek el biztatni?
– Ilyen autókat és technikákat nem minden nap láthat az ember, ráadásul ehhez nem kell ezer kilométereket autózni. Örülök neki, hogy Európa legjobbjai hazánkba látogatnak, Máriapócs pedig akár Budapestről is gyorsan megközelíthető autópályán. Most tényleg nagy szükségünk van a biztatásra, gyertek el és ne hagyjátok ki ezt a versenyt.

A rendezvényről bővebb információ, programok: www.drifting.hu

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik