Tökölön újra füstölhetnek a gumik

Vágólapra másolva!
2012.04.11. 12:08
null
A 2011-es bajnok Tóth Gézának idén nehéz dolga lesz (Fotó: photowheel.hu)
Címkék
A DriftGP Hungary, a Drifting.hu valamint a GyorsulásiFutam első szezonnyitó rendezvénye következik április 14-15-én a Tököli reptéren. Magyarország extrém autós szakágait összefogó szervezetnél – annak független működésének köszönhetően, nem kell tartani attól, hogy az idei évadban bármely rendezvény elmarad. Sőt, a versenyeken olyan forradalmi újítások kerülnek bevezetésre, amit még a drift szakág istene, és egyben a sportág japán ősatyja, Keiichi Tsuchiya is megirigyelhet.

Igazi családi napnak ígérkezik április harmadik hétvégéje, mivel a benzingőz vérűeknek a jó idő miatt már nem kell otthon hagyniuk szeretett családtagjaikat. Mindenki megtalálhatja számításait, hisz már az első napon április 14-én lehetőség van egész napon át egy olyan élményautózást kipróbálni, amit garantáltan nem fogunk elfelejteni. Ez mellett a gyorsulás szerelmesei tehetik próbára autójuk és saját reakcióidő képességeiket. Akár az utcai verdánkat is kipróbálhatjuk, hogy mit tud, hiszen az 1000 Forintos nevezési díj szerencsére nagyon barátságos a szervezők részéről.


A drag verseny mellett a szombati napon néhány méterrel odébb a tököli „nagykockán" hazánk profi drifterei fognak edző napot tartani, mivel másnap megkezdődik a 2012. évi Hell Energy országos driftbajnokság. Hazánk legnépszerűbb drift sorozatára felesleges közhelyes jelzőket aggatni, hiszen az elmúlt esztendőben a versenyek szervezői már bebizonyították, hogy rendszerint minőségi profi rendezvényeket hoznak tető alá. Nem lesz ez másképpen idén sem, aggodalomra semmi ok.

A téli szünet alatt a csapat egy percet sem lazsált. Egyik oszlopos tagja gyakorlatilag hazánk egyetlen drift mérnökének címét érdemelte ki. A Hell Drift ob idei nyitófutamon több világújdonság kerül bemutatásra! Ha azt mondanánk, hogy „e-Flag", „Apex-RangeFinder", vagy „Drift infópult" minden bizonnyal bután néznének ránk. Pedig köztudott, hogy a magyarok leleményesek e földkerekségen, miért ne lehetnénk a drift sportág egyik vezető fejlesztő országa? Ezek a technikai vívmányok a nézőket és versenyzőket egyaránt olyan információkkal fogják ellátni, amit bármely drift sorozat csak sóvárogva nézhet e földkerekségen.

Szükség van az újításokra, hiszen lépést kell tartani a drift versenyzők fejlődésével és versenyautójuk fejlesztéseivel. A szervizcsapatok elméje a téli szünet alatt rendszerint elborul, számos csodavas épült és egyesek már 700 lóerős drift autóról is regélnek. A tavalyi bajnoknak Tóth Gézának fel kell tehát kötni a gatyáját, mert idén a bajor méregzsákok, japán vasak mellett már nitrós, és amerikai paripák is ringbe fognak szállni!

Mint tudjuk a drift autósport egyik nagy előnye, hogy a nézők a bikaviadalokhoz hasonlóan egy felépített arénában láthatják a drift gladiátorainak páros csata küzdelmeit. Semmiről sem maradhatunk le, kár lenne hát kihagyni az év első extrém autós szakágak hétvégéjét!

HELL DRIFT OB, 1. FUTAM
TÖKÖL – A TERVEZETT ÓRAREND
2012. április 14. (szombat) – GyorsulásiFutam és drift edzés (nézői belépő 1.000 Ft)
8 óra: kapunyitás
9: versenyzői eligazítás, regisztráció gépátvétel
9-18: drag-futamok, drift edzés (közben egész nap drag és dritt taxi)
19: kapuzárás
2012. április 15. (vasárnap) – Hell drift ob nyitófutam (nézői belépő 2.000 Ft)
9 óra: kapunyitás nézőknek / versenyzőknek 08:00
9-10: versenyzői eligazítás
10-12: kvalifikációs edzés
12-14: kvalifikáció
14-15: drift taxi
15-15.30: felvonulás TOP 16 (versenyzői bemutatás)
15.30-17: TOP 16 páros csaták
17: TOP 8, elődöntők, döntő, díjátadó
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik